Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-01-04 10:00

Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet

A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagy István elmondta: a folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának csökkentésével 27-ről 5 százalékra, az idén pedig tovább folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével. A kormánynak az az érdeke, hogy az élelmiszeráfa-csökkenés, illetve az annak köszönhető alacsonyabb árak hosszú távon fennmaradjanak, ezért a mérséklés hatását a tárca ellenőrzi – húzta alá.

###

(Kép: index.hu)

Hozzátette: a minisztérium álságosnak tartja azoknak a baloldali pártoknak a véleményét, amelyek igyekeznek megkérdőjelezni az áfacsökkentés kedvező hatását, és próbálják azt eljelentékteleníteni, mondván, hosszú távon nem lehet fenntartani.

Az államtitkár megköszönte a kereskedőknek azt, hogy szándékuk szerint az áfa-csökkentés hatását egy az egyben érezni fogják a vásárlók.

Emlékeztetett: a tavalyi áfa-csökkentés hatásával a termelők, a kereskedők és a vásárlók is elégedettek voltak. A sertéságazat éppen válságban volt, amikor az áfa-csökkenés bekövetkezett, aminek hatására emelkedett a sertés tőkehús fogyasztása. Emelkedtek a felvásárlási árak, stabilizálódott a sertéstenyésztők helyzete.

Nagy István reményét fejezte ki: a mostani áfa-csökkentés hatása hasonló lesz a baromfi és a tejágazatban is.
Utalt arra, hogy az FM-ben gondolkodnak azon, hogy milyen további áfa-csökkentési javaslatokat tegyenek a kormány asztalára. Az MTI kérdésére az államtitkár közölte: az áfa-mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt, vagy a kenyeret is. Közölte még: a mostani áfa-csökkentés mintegy 25-30 ezer forintos éves megtakarítást hoz átlagosan a magyar családoknak.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a baromfiágazat számára az áfa-csökkentés miatt az idei év sokkal jobban kezdődik, mint a tavalyi. A mostani lépés ugyanis korrigálta azt a versenyelőnyt, ami tavaly bekövetkezett a sertés tőkehús javára.
Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaköz Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakmaközi szervezet korábbi javaslata a fogyasztói tejek – a friss, az ESL és az UHT – áfa-csökkentésére vonatkozott, amiből most a friss tej áfája mérséklődött.

###

(Kép: delmagyar.hu)

A magyar fogyasztók évente mintegy 150-160 liter tejnek megfelelő tejterméket fogyasztanak átlagosan. Az elfogyasztott tej mennyiségének ugyanakkor csak mintegy 20 százaléka a friss tej, a fennmaradó 80 pedig az ESL és az UHT kategóriába tartozik. Ezért lenne fontos ezek áfa-csökkentése is, az idén vagy jövőre. Emellett a terméktanács szorgalmazza még a túró és tejföl áfájának a csökkentését is, mivel ezeket gyakorlatilag kizárólag magyar alapanyagból állítják elő.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a CBA- és a Príma-üzlethálózat a korábbiakhoz hasonlóan most is teljes mértékben továbbadja a vásárlóknak az áfa-csökkentésből származó árkedvezményt. Ennek hatására január 1-től csökkentek az üzletlánchoz tartozó boltokban a friss tej, a tojás és a baromfihús árai. A baromfihús és a tojás ára átlagosan 17, a friss tejé pedig mintegy 10 százalékkal alacsonyabb lett. Az árcsökkenés várhatóan a forgalom emelkedésével jár majd, amint az a sertés tőkehússal is történt a múlt évben – közölte a kommunikációs igazgató.

Indexkép: piacesprofit.hu

Forrás: hirado.hu



További hasonló híreink

2017-02-06 09:50

Több pénzt hozott az átalakított NAV

2017-02-06 08:38

Áradnak a folyóink

2017-02-03 17:54

300 ezer daganatos beteg él Magyarországon

2017-02-03 17:35

A magyar-mexikói kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről tárgyalt Mexikóvárosban Kövér László

2017-02-03 17:24

Később szállítják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét

2017-02-03 17:13

Budapesten tartják idén a Családok Világkongresszusát

2017-02-03 16:16

MSZP: Bérlakások kellenek!

2017-02-03 15:17

Rangos szakmai elismerés dr. Hanusz Árpádnak

2017-02-03 14:55

Már olvad a jég Sóstón

2017-02-03 14:09

Kihelyezett felsőoktatási képzéseket indít az Óbudai Egyetem Kisvárdán

2017-02-03 13:56

Júniusig várja az érdeklődőket a "Mozdulj, Nyíregyháza!"

2017-02-03 12:21

Vádat emeltek egy ukrán cigarettacsempész ellen

2017-02-03 12:10

Senior úszóversenyt rendeznek Nyíregyházán

2017-02-03 11:10

A Furmint évének nyilvánította 2017-et a kormány

2017-02-03 11:00

Csúcsokat döntöget a sportfogadás

2017-02-03 11:00

Elkerülhetetlennek tűnik a kenyér drágulása

2017-02-03 10:55

Hétvégén rendezték meg az Álompár Esküvői Kiállítást Nyíregyházán

2017-02-03 10:52

A medvék szerint is itt a tavasz

2017-02-03 10:45

Harminc éve nem volt ilyen hideg január Magyarországon

2017-02-03 10:37

Újra meghirdetik a Kárpát-medencei utazási pályázatot

2017-02-03 10:22

Kitisztult a levegő Nyíregyházán

2017-02-03 09:03

Megkezdődött az Összevont Labdajátékok Diákolimpia Országos Döntője Nyíregyházán

2017-02-02 19:16

Frontális ütközés Tiszavasvárinál

2017-02-02 16:28

A főállatorvos kiadta az utasítást, el kell zárni a baromfit!

2017-02-02 16:24

Nem emelkedett jelentősen az influenzások száma

2017-02-02 16:17

A kormány dönt a pálinka névhasználat kiterjesztéséről

2017-02-02 16:17

Sikeres évet zárt a NYÍRSÉGVÍZ Zrt

2017-02-02 16:13

Tizenheten sérültek meg egy buszbalesetben Kisláng közelében

2017-02-02 16:09

Bemutatták Bene János új könyvét

2017-02-02 16:09

Megérkezett Magyarországra Putyin

2017-02-02 12:07

Jótékonysági Hangverseny a veronai áldozatok emlékére Nyíregyházán

2017-02-02 10:36

Élénkülhet a hitelezés a bankadó csökkentésével

2017-02-02 10:30

Egyre több nagycsaládos igényel csokot

2017-02-02 10:28

Erstés? Akkor ezt mindenképp olvassa el!

2017-02-02 10:18

Ezekről egyeztethet ma Putyin és Orbán

2017-02-01 17:32

Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás - Tizenhárom év fegyházra ítélték a szülőket

2017-02-01 17:29

Megegyezés született a roamingdíjak nagykereskedelmi árairól

2017-02-01 17:27

Hatékony a cégregisztrációs szűrő

2017-02-01 17:24

Tudatmódosító szer miatt került kórházba három törökszentmiklósi fiatalember

2017-02-01 17:22

Kamionstop a határátkelőkön

2017-02-01 14:35

Újítások a nyíregyházi temetőkben

2017-02-01 14:28

Továbbra is magas az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma

2017-02-01 14:26

Elrajtolt a műfüves nagypályás felkészülési torna

2017-02-01 11:30

Vakok és gyengénlátók családtagjait segítő program indul

2017-02-01 11:12

Fazekas: jótékony hatású volt a berlini zöld hét

2017-02-01 11:07

Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés

2017-02-01 11:07

Már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

2017-01-31 16:56

Ónos eső - Több járásra másodfokú riasztást adtak ki

2017-01-31 16:54

Brexit - Megkezdődött a folyamat elindításához szükséges parlamenti határozattervezet vitája

2017-01-31 16:21

A kormány az idén 40 millió forintot fordít állatvédelemre

2017-01-31 16:18

Brókerbotrány - Elölről kezdődött a Buda-Cash-ügy vádlottainak büntetőpere

2017-01-31 14:59

A szmogriadó riasztási fokozata lépett életbe Nyíregyházán

2017-01-31 14:33

Bővülő képzési paletta és új kutatási programok

2017-01-31 12:16

Diabéteszes láb-ambulancia nyílik Nyíregyházán

2017-01-31 12:11

MSZP: Közgyűlés után

2017-01-31 12:09

Lion's adomány a kórháznak

2017-01-31 11:25

Közel félmillió hektár erdővel végzett a chilei tűzvész

2017-01-31 11:20

Zseniális magyar találmány: tollból is építhetik a jövő házait

2017-01-31 11:09

Binztonságosak a gyorséttermi sült krumplik

2017-01-31 10:44

Ma lejárnak a tavalyi pályamatricák

2017-01-31 10:41

Olajat találtak Szolnokon

2017-01-31 10:34

Hamis adatokkal vizsgáztattak le és engedtek forgalomba több száz járművet

2017-01-31 10:19

Csúnyán nekiment a fagy a vízóráknak

2017-01-31 10:15

Dől a hamis méz az unióba

2017-01-31 10:11

Átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak bére

2017-01-31 10:07

Letaszította a trónról az Erzsébet-utalványt a benzinpénz

2017-01-30 17:20

Két diák lövöldözött egy kanadai mecsetben

2017-01-30 16:08

Influenza - további kórházakban van látogatási tilalom

2017-01-30 16:04

Töretlen az otthonteremtési program népszerűsége

2017-01-30 16:02

Brüsszel tanulmányozza Trump rendeleteit

2017-01-30 16:00

A veronai baleset két sérültje hétfő délután hazamehet a Honvédkórházból

2017-01-30 13:01

A levegőminőségben legkorábban kedden várható javulás

2017-01-30 10:35

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre

2017-01-30 10:28

Az iskolák egyötödénél is kevesebb szervez csak sítúrát

2017-01-30 10:21

Jelentősen esett a villanyszámlával tartozók száma

2017-01-30 10:17

A befagyott Tiszán is érkeznek migránsok

2017-01-30 10:13

Tavasztól nem lesznek arctalan gyermekbántalmazók?

2017-01-27 17:31

Már csak néhány napig érvényesek a tavalyi autópálya matricák

2017-01-27 17:24

Veronai buszbaleset - Az áldozatok és sérültek azonosítása még nem zárult le

2017-01-27 17:02

A közeljövőben a védőnők is végezhetik a méhnyakrák-szűrést

Megszavazhatják Montenegró NATO-tagságát (2017-03-24 09:03)

Londoni merénylet - Közölték a merénylő személyazonosságát (2017-03-23 17:19)

Lövöldözés volt a brit parlamentnél (2017-03-22 17:14)

Sztrájkolnak a román vasutasok (2017-03-22 10:40)

Donald Tusk rendkívüli csúcstalálkozóra hívta az EU-ban maradó huszonhét tagállam vezetőit (2017-03-21 17:09)

CeBit: Magyarország felveszi a digitális versenyt (2017-03-21 11:08)

Brexit - Jövő szerdán indítja el a kilépési folyamatot a brit kormányfő (2017-03-20 16:06)

18 millió embert sújthatnak az Egyesült Államokban tomboló hóviharok (2017-03-15 12:01)

Donald Tusk gratulált Áder János újraválasztásához (2017-03-15 11:55)

Folytatódik a sztrájk a berlini repülőtereken (2017-03-13 08:46)

EU-csúcs - Donald Tusk marad az Európai Tanács elnöke a következő két és fél évben (2017-03-09 17:47)

EU-csúcs - Merkel támogatja Donald Tusk újraválasztását (2017-03-09 16:01)

Európai figyelmeztetést adtak ki a romániai kanyarójárvány miatt (2017-03-08 18:14)

Brüsszelben már támadják a magyar törvénymódosítást (2017-03-08 09:51)

Támadnak a farkasok, és nem lehet védekezni (2017-03-07 09:04)