Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-01-04 11:00



Tállai: teljesítették a NAV-dolgozók a prémiumfeltételeket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be kedden Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NAV) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Közölte azt is, hogy az idén 580 milliárd forinttal javul a hazai vállalkozások helyzete az adóváltozásoknak köszönhetően, ami a tervezett GDP 1,5 százaléka. A teljes adóbevétel 12 792 milliárd forint lett. A kiemelt adónemek bevétele 4 százalékkal, 466 milliárd forinttal nőtt. A költségvetési bevételi előirányzati cél több mint 30 milliárd forinttal túlteljesült.

###

(Kép: hirado.hu)

Ezzel a NAV munkatársai teljesítették a negyedik negyedévi prémiumfeltételeket, a prémiumot a két ünnep között számfejtették is számukra – mondta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az onlinepénztárgép-használati kötelezettség tíz szolgáltatás bevonásával bővült. Január 2-ig 15 553 kódkérelem érkezett az adóhatósághoz, ebből 8546-ot taxis kért. A január 2-i adatok szerint 12 453 – ebből 6459 hordozható – pénztárgépet üzembe is helyeztek.
Hangsúlyozta, azok számára, akik december 31-ig megkérték a kódot a NAV-tól, meg fogják teremteni az állami támogatás igénybevételének lehetőségét.

Hozzáfűzte, hogy a NAV munkatársai több mint 23 ezer vállalkozást kerestek fel személyesen, és tájékoztatták őket kötelezettségeikről, közülük 5500-an jelezték, hogy továbbra is a számlázást választják.

Idén félbillió forintnál több marad a cégeknél

A vállalkozásokat érintő idei adóváltozásokat ismertetve elmondta, hogy 580 milliárd forinttal javul a hazai vállalkozások helyzete az adóváltozásoknak köszönhetően, ami a tervezett GDP 1,5 százaléka. Hozzátette, az adóterhelés mértéke a GDP arányában 39-ről 38 százalékra mérséklődik 2017 végére.

###

(Kép: penzbehajtas.hu)

Az államtitkár szerint a vállalkozói terhek csökkentésével teljesült az a 2010-ben megfogalmazott kormányzati cél, amely szerint Magyarországon olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy érdemi köztehercsökkenést lehessen elérni, javítva ezzel az ország és a magyar vállalkozások versenyképességét és növelve a családok életszínvonalát.

Felidézte, hogy január 1-jétől 5 százalékponttal, 27-ről 22 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó. Ez egy hatéves folyamat kezdete, amely időszak alatt a munkáltatói adó több mint felével, 15,5 százalékponttal mérséklődhet.

További csökkentést terveznek

Kifejtette, Magyarországon magas az adóék, a bruttó bérköltség és a rárakódó járulék aránya 48,2 százalék, amivel az OECD államai között a hatodik helyen áll. A szociális hozzájárulás idei csökkentésével több mint 2 százalékponttal mérséklődik ez az arány. A kormány szeretné elérni a V4 országok szintjét, ehhez 2018-ban további 2, 2019-től pedig négy éven keresztül 2-2 százalékpontos csökkenés kell, de ez már jelentős bruttó bérnövekedéshez van kötve – mondta.

A szociális hozzájárulási adó 5 százalékpontos mérséklése idén 380 milliárd forint forrást hagy a vállalkozások kasszájában, a 2018-as további 2 százalékpontos mérsékléssel együtt a náluk maradó összeg már 540 milliárd forintra nő.

###

(Kép: tmkronika.hu)

A minimálbér 15, a szakmunkás bérminimum 25 százalékkal emelkedett január 1-jétől, és megállapodás született arról is, hogy 2018-tól további 8, illetve 12 százalékos emelkedés jön. A hat évre szóló bérmegállapodás lényege, hogy a reálkeresetek a következő hat évben 40 százalékkal növekedjenek Magyarországon. A szaktárca emellett 2017-re 4,1, 2018-ra pedig 4,3 százalékos gazdasági növekedést tervezett – ismertette.

A további adócsökkentések közül kiemelte, hogy társasági adó egységesen 9 százalékra csökken, ami 147 milliárd forint megtakarítást hoz az érintett több mint 400 ezer társaság és mintegy 150 ezer egyéni vállalkozó számára. Hangsúlyozta, ezzel a magyar vállalkozói adókulcs lett a legalacsonyabb Európában, amitől komoly befektetési hatásokat várnak.

Emelkedett a KATA összeghatára is

A kis- és középvállalati (kkv) körben a kisadózók tételes adójának (kata) összeghatára 6 millióról 12 millió forintra emelkedett. 2016 decemberében 175 ezer katás vállalkozó volt, 2017-től – vélhetően a kedvezőbb feltételek hatására – 205 ezren választották ezt az adózási formát.

Jelentős könnyítés az áfa alanyi mentesség értékhatárának 6 millióról 8 millió forintra emelése is, jelenleg 583 ezer vállalkozás van ebben a körben.
A kisvállalati adó (kiva) az eddigi 500 millió forint helyett 1 milliárd forint árbevételig, és az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható, és mindaddig a kiva hatálya alatt lehet maradni, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a százat. A kiva kulcsának 16-ról 14 százalékra csökkentése 3,5 milliárd forint megtakarítás az érintett körnek. A kivát közel 6,5 ezren választották.

###

(Kép: perfekt.blog.hu)

Az államtitkár felhívta a figyelmet: a kata és a kiva adózási formát év közben is választani lehet.

A munkaerő-mobilitást segítendő is több kedvező döntés született, amelyek révén mintegy 9 milliárd forintot fognak megtakarítani a vállalkozások.
Az egészségügyi hozzájárulási adó (eho) 27 százalékról 22 százalékra való mérséklésével további 5 milliárd forintot takaríthatnak meg a vállalkozások. A cafeteria adóterhe összességében 49,8-ról 43,66 százalékra mérséklődik.

Kérdésre válaszolva elmondta, a sertéshús ára a jelentős importkereslet miatt tavaly a második fél évben a mázsánkénti 130 euróról 160 euróra emelkedett, ezért az ára most nagyjából azon a szinten van, mint az áfacsökkentés előtt, ez azonban az államtitkár szerint átmeneti. Nincsenek arra utaló jelek, hogy a csirkehús, a tej és a tojás ára emelkedne a nemzetközi piacon, így hasonló helyzet állna elő, mint a sertéshúsnál – mondta.

Indexkép: napi.hu

Forrás: hirado.hu



További hasonló híreink

2018-03-07 14:12

Megvannak a megyei TISPOL eredmények

2018-03-07 13:20

Javult a levegő minősége Nyíregyházán is

2018-03-07 11:59

37 Érem Győrből

2018-03-07 11:52

Lezárultak a futsal utánpótlás tornák

2018-03-07 11:42

Közelgő adóhatáridő

2018-03-07 07:55

Nem változik az ünnepen a hulladékszállítás

2018-03-06 17:38

Több településen, így Nyíregyházán is romlott a levegő minősége

2018-03-06 17:34

Szerdától csökken a gázolaj ára

2018-03-06 17:32

Újra folyamatos az átléptetés Röszkénél és Ásotthalomnál

2018-03-06 17:30

H1N1 -ben halt meg egy férfi Borsodban

2018-03-06 17:27

Több tízezer gyanús tojást talált a NAV

2018-03-06 17:26

A közúti egyhetes ellenőrzés során csaknem 400 jogsértést tártak fel

2018-03-06 17:23

Kísérleti program a leghátrányosabb térségek felzárkózása érdekében

2018-03-06 16:25

A Városi Fejlesztő Műhely aktuális szakmai fóruma

2018-03-06 15:36

Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018-03-06 15:05

Szelektív nap az Érkerti Lakótelepen

2018-03-06 14:41

Polgármesteri Hivatal ünnepi ügyfélfogadási rend

2018-03-06 13:02

A Magyar Szocialista Párt Nyíregyházi Szervezetének közleménye

2018-03-06 11:16

Az év mérkőzését játszák a kézilabdázók

2018-03-06 09:59

Fokozott ellenőrzés Nyíregyházán

2018-03-06 07:20

Emberölés Komorón

2018-03-05 17:25

Havidíj terhelheti a pihenőkártyákon maradt összegeket

2018-03-05 17:24

Húsvéti rekordokra számítanak a hazai áruházláncok

2018-03-05 17:22

Tízmilliárd forint pályázható családbarát szülészetek kialakítására

2018-03-05 17:19

A múlt heti erősen fagyos időjárás helyenként okozott kárt

2018-03-05 17:18

Délután sorsolják ki a jelöltek szavazólapi sorrendjét

2018-03-05 17:16

Márciusban a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság stratégia első cselekvési terve

2018-03-05 16:08

Fidesz: Büszkék vagyunk a Nyíregyházi Egyetemre

2018-03-05 15:54

Az elsősegélynyújtás alapjait sajátíthatták el a Kölcseys diákok

2018-03-05 15:33

Dr. Kovács Ferenc polgármester közleménye:

2018-03-05 15:31

Tűzoltó tanfolyam kezdődött Nyíregyházán

2018-03-05 15:26

Letették a Nyugati elkerülő alapkövét

2018-03-05 14:36

Egészségnap a Vasváriban

2018-03-05 12:28

Ne kockáztassunk! - Veszélyes a jégen

2018-03-05 11:34

Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon

2018-03-05 11:31

Új pszichoaktív anyaggal kerekedtek

2018-03-04 08:57

Elmarad a Szpari meccs

2018-03-03 14:39

Csúcsot döntött az áramigény pénteken

2018-03-03 14:25

Hétfőn le kell adni az összes ajánlóívet

2018-03-03 14:21

Őrizetbe vették a nyíregyházi gázolót

2018-03-02 17:12

Az onkoradiológia 25 éves lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018-03-02 17:08

Emelkedik a háziorvosok és fogorvosok praxispénze

2018-03-02 17:06

Kiemelt feladat az óvodafejlesztési program

2018-03-02 17:03

Áder János aláírta az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

2018-03-02 17:01

Drasztikusan emelkedett a szén-monoxid-mérgezések száma

2018-03-02 16:15

Ünnepi állománygyűlés a Polgári Védelem Világnapja alkalmábóé

2018-03-02 15:43

Jobbik: Meg kell oldani a devizahitelesek problémáját

2018-03-02 15:38

Átadták a jégpályát Nyíregyházán

2018-03-02 12:39

Élményközpontú foglalkozások a Nyíregyházi Egyetemen

2018-03-02 11:58

MSZP sajtóközlemény

2018-03-02 10:48

Zajlik a haltelepítés a Tisza-Rétköz Egyesületnél

2018-03-02 08:38

Kerítésnek ütközött egy terepjáró Nagykállóban

2018-03-01 17:07

Egyre több a fagyhalál az EU-ban

2018-03-01 17:04

A mezőgazdaságnak is alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz

2018-03-01 17:02

Ónos eső is nehezítheti a következő napok közlekedését

2018-03-01 15:30

Főszerepben a nagymacskák

2018-03-01 15:22

Elsősegély-oktatás a köztereseknek

2018-03-01 14:42

2018 a családok éve!

2018-03-01 12:07

Szövegmondó verseny az Egyetemen

2018-03-01 11:59

Nyíregyházán lesz a futsal Magyar Kupa döntő

2018-03-01 10:19

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018-03-01 09:34

Influenza: Országosan nem nőtt, megyénkben másfélszeres a betegszám

2018-03-01 09:29

Életveszélyes a korcsolyázás a Bujtosi tavon

2018-03-01 09:22

Hivatali visszaélés

2018-03-01 07:13

Több mint 38 ezer köbméter szociális tűzifát vásároltak a NYÍRERDŐ-től

2018-02-28 17:21

Megfeleltek az előírásoknak vizsgált búza-finomlisztek

2018-02-28 17:20

Hiába extrém az időjárás, biztosított az áramellátás

2018-02-28 17:17

Pénteken emelkednek az üzemanyagárak

2018-02-28 17:15

Új ezer forintos bankjegyet vezetnek be csütörtöktől

2018-02-28 17:02

Továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

2018-02-28 16:57

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése

2018-02-28 16:42

Egy új életkezdet

2018-02-28 15:23

Idén is pályázhatnak a civil szervezetek

2018-02-28 10:40

Hagyta kihűlni beteg feleségét a nyíregyházi férfi

2018-02-28 09:06

Ár-és belvízi felkészítés Nyíregyházán

2018-02-28 08:35

Időben érkezett a segítség

2018-02-28 07:23

Kilenc év fegyházra ítélték a nyíregyházi postást megkéselő férfit

2018-02-27 16:11

Veszélybe kerülhet az idei gyümölcstermés egy része

2018-02-27 16:08

Jelentősen megugorhat a napi földgázfogyasztás a rendkívül hideg miatt

2018-02-27 16:04

Már több mint 400 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra

Mérgezéses baleset történt egy cseh vegyipari vállalatnál, többen életveszélyes állapotba kerültek (2018-04-26 11:27)

Hercegi utód - Fia született Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek (2018-04-23 14:57)

Rémisztő ütemben szedi áldozatait a Lassa-vírus (2018-04-19 17:23)

Egy egyetemi kutató lelőtte négy kollégáját egy törökországi egyetem kampuszán (2018-04-05 16:06)

A globális felmelegedésben kizöldültek az európai hegycsúcsok (2018-04-05 16:03)

Sokan meghaltak egy közúti balesetben Kelet-Törökországban (2018-03-30 18:16)

Túszokat ejtett egy fegyveres egy szupermarketben Franciaországban (2018-03-23 15:20)

Megválasztották kancellárnak Angela Merkelt (2018-03-14 15:16)