Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-06-16 17:00



Torlódás lehet a hétvégén a röszkei és a csanádpalotai határátkelőnél

 

Torlódás lehet a hétvégén a röszkei és a csanádpalotai határátkelőnél
Már ettől a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen, mert a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, az elmúlt évek tapasztalatai alapján június közepétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhelyek kilépőoldalán, míg július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki.   Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Csanádpalotán még ennél is erősebb ilyenkor a forgalom, elérheti a napi 70 ezret is - tudatta a százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve felkészült arra, hogy a csúcsforgalom idején a két határátkelőhely teljes kapacitáson működjön - hangsúlyozta a szóvivő. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. A gyorsabb átlépés érdekében - szükség esetén - Szerbia irányában Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé célszerű kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Románia felé szeretnének utazni, azok választhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori, battonyai vagy gyulai határátkelőt - közölte a százados.

Már ettől a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen, mert a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t

###

Szabó Szilvia közölte, az elmúlt évek tapasztalatai alapján június közepétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhelyek kilépőoldalán, míg július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Csanádpalotán még ennél is erősebb ilyenkor a forgalom, elérheti a napi 70 ezret is - tudatta a százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve felkészült arra, hogy a csúcsforgalom idején a két határátkelőhely teljes kapacitáson működjön - hangsúlyozta a szóvivő.

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

A gyorsabb átlépés érdekében - szükség esetén - Szerbia irányában Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé célszerű kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Románia felé szeretnének utazni, azok választhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori, battonyai vagy gyulai határátkelőt - közölte a százados.

Forrás - Police.hu



További hasonló híreink

2018-02-28 17:21

Megfeleltek az előírásoknak vizsgált búza-finomlisztek

2018-02-28 17:20

Hiába extrém az időjárás, biztosított az áramellátás

2018-02-28 17:17

Pénteken emelkednek az üzemanyagárak

2018-02-28 17:15

Új ezer forintos bankjegyet vezetnek be csütörtöktől

2018-02-28 17:02

Továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

2018-02-28 16:57

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése

2018-02-28 16:42

Egy új életkezdet

2018-02-28 15:23

Idén is pályázhatnak a civil szervezetek

2018-02-28 10:40

Hagyta kihűlni beteg feleségét a nyíregyházi férfi

2018-02-28 09:06

Ár-és belvízi felkészítés Nyíregyházán

2018-02-28 08:35

Időben érkezett a segítség

2018-02-28 07:23

Kilenc év fegyházra ítélték a nyíregyházi postást megkéselő férfit

2018-02-27 16:11

Veszélybe kerülhet az idei gyümölcstermés egy része

2018-02-27 16:08

Jelentősen megugorhat a napi földgázfogyasztás a rendkívül hideg miatt

2018-02-27 16:04

Már több mint 400 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra

2018-02-27 15:36

Megyénk is ott lesz az Utazás Kiállításon

2018-02-27 15:25

Zokniba rejtette a kábítószert

2018-02-27 14:56

I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál

2018-02-27 12:54

Nőtt a dohány termőterülete és termésátlaga 2017-ben

2018-02-27 09:56

16. alkalommal rendezték meg a Szabolcs Kupát

2018-02-27 09:28

Havazás: Kamionstop a horvát határon

2018-02-27 09:26

Nőtt a foglalkoztatottak létszáma

2018-02-27 09:23

Tanácsok a téli közlekedéssel kapcsolatban

2018-02-27 09:06

Több szabadtéri tűzesethez is riasztották a tűzoltókat

2018-02-27 07:21

Országszerte figyelmeztetések vannak érvényben

2018-02-26 17:20

Emelkedik az üzemanyagok ára szerdától

2018-02-26 17:18

Havazás - Kedden lehet a legtéliesebb nap

2018-02-26 17:16

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

2018-02-26 17:14

Ittasan okozott balesetet

2018-02-26 17:12

Elindult a százezer idős ember infokommunikációs képzését szolgáló program

2018-02-26 17:08

Az extrém hidegben is biztosított a lakosság gázellátása

2018-02-26 17:05

A Kékestetőn és Budapesten is megdőlt a hidegrekord

2018-02-26 17:02

Hófúvás nehezítheti a közlekedést

2018-02-26 16:12

Együttműködik a Nyíregyházi Egyetem és a FINNA-MED

2018-02-26 16:03

MSZP: Van esély a győzelemre

2018-02-26 16:00

Aranyat ért Fanni ping pong játéka

2018-02-26 14:14

Címvédés a teremlabdarúgó bajnokságban

2018-02-26 11:58

Lomtalanítás 2018

2018-02-26 11:53

Nyírségi siker a futsal bajnokságban

2018-02-26 10:03

Májusban választ Záhony

2018-02-26 07:54

Asztaltenisz verseny Nyíregyházán

2018-02-25 09:20

Idén többen haltak meg az utakon

2018-02-25 09:17

Egyre többen kérik sms-ben adóbevallásukat

2018-02-25 09:01

Öt embert vittek szén-monoxid mérgezés gyanújával kórházba Nyírtelekről

2018-02-24 08:10

Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON a jövő hétre

2018-02-24 08:03

Újabb nagy ellenőrzés jön az utakon

2018-02-24 07:55

Előzetesben a debreceni gyilkosság gyanusítottja

2018-02-23 15:11

Rekordszámú egyéni vállalkozás van Magyarországon

2018-02-23 15:09

Bizakodásra ad okot a gyermekvállalási kedv növekedése

2018-02-23 15:07

Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól a katolikus templomokban

2018-02-23 15:03

Nem lesz karbantartás hétvégén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt-nél

2018-02-23 12:27

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja - Díjazták az irodalmi pályázatokat

2018-02-23 11:30

Szombaton életbe lép a Vörös kód riasztás

2018-02-23 11:26

Rendészeti verseny Nagykállóban

2018-02-23 09:26

2018-ban is "virág" jár a hulladékért

2018-02-23 08:50

A nyár végén már utazhatunk e-jeggyel

2018-02-23 06:49

Mozdulj, Nyíregyháza! - Elmarad a latin táncház

2018-02-22 19:12

Megvan az első téli olimpiai aranyérmünk!

2018-02-22 17:08

Elhunyt Tahi Tóth László

2018-02-22 15:58

Ismét átkelhetnek a kamionok a horvát határon

2018-02-22 15:55

Rekordösszegben fizettünk bankkártyával tavaly

2018-02-22 15:53

Kékestetőn csaknem 80 centiméternyi a hó

2018-02-22 15:14

MSZP: Mi nem fogjuk, és nem akarjuk lebontani a határkerítést!

2018-02-22 14:55

Ülésezett a Nyíregyházi Közgyűlés

2018-02-22 14:46

Fidesz: A kormány megbecsüli az időseket

2018-02-22 12:34

A középpontban az egészségtudatos táplálkozás áll

2018-02-22 11:56

Előzetesben marad a tornyospálcai emberölés gyanúsítottja

2018-02-22 11:12

Hétvégén hazai pályán a Fatum

2018-02-22 07:28

4 tipp, ha tutira állatkísérlet-mentes és vegán parfümöt szeretnél

2018-02-22 07:25

Munkaügyi tanácsadás és audit

2018-02-22 07:10

Olcsóbb lehet húsvétra a tojás

2018-02-21 15:07

Tudásalapú versenyképes és sikeres vidék megteremtése a cél

2018-02-21 15:06

Aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban

2018-02-21 15:04

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma

2018-02-21 15:01

Emelkedik a gázolaj ára péntektől

2018-02-21 14:59

Az eddig véltnél még szélsőségesebb lesz az időjárás az európai városokban

2018-02-21 14:55

Extrém hidegben kiadhatják a vörös kódot

2018-02-21 14:42

Mátészalkán is tilos a látogatás

2018-02-21 13:38

Fél éve az eddigi védőnői szűrővizsgálatok új módszerrel egészültek ki

2018-02-21 11:32

16. alkalommal rendezik meg a Szabolcs Kupát

Rémisztő ütemben szedi áldozatait a Lassa-vírus (2018-04-19 17:23)

Egy egyetemi kutató lelőtte négy kollégáját egy törökországi egyetem kampuszán (2018-04-05 16:06)

A globális felmelegedésben kizöldültek az európai hegycsúcsok (2018-04-05 16:03)

Sokan meghaltak egy közúti balesetben Kelet-Törökországban (2018-03-30 18:16)

Túszokat ejtett egy fegyveres egy szupermarketben Franciaországban (2018-03-23 15:20)

Megválasztották kancellárnak Angela Merkelt (2018-03-14 15:16)