Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-07-12 12:00



Újít a Vatikán: szentté avathatják az életüket másokért feláldozókat is

Ferenc pápa kedden kiadott rendeletével bevezetett egy újabb kategóriát, amelynek alapján valakit a halála után a római katolikus egyház a boldogjai vagy szentjei sorába emelhet. Az újítás értelmében boldoggá, illetve szentté avatást lehet kezdeményezni olyanok esetében is, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében.

Eddig szentté avatási pert három kategóriában lehetett indítani a katolikus egyházban. Az első kategóriába tartoznak a vértanúk, akiket keresztény hitük gyakorlása miatt öltek meg, a második lehetőség, ha valaki kivételesen erényes keresztény életet élt, hősi fokon gyakorolta a keresztény erényeket, illetve a harmadik – kevéssé használt – kategóriába tartoznak azok a szentek, akik haláluk után hosszú évekig szent emberek hírében álltak.

###

(Kép: valasz.hu)

Ferenc pápa most bevezetett egy negyedik lehetőséget is, amelyet olyan személyekre lehet ezentúl alkalmazni, akik buzgó keresztényként élték le az életüket, és mások megmentése érdekében önként vállalták a korai halált.

Ebbe a kategóriába tartozna például Maximilian (Maksymilian) Kolbe lengyel ferences szerzetes is, aki a második világháború idején az auschwitzi haláltáborban önként jelentkezett egy éhhalálra ítélt, családos fogolytársa helyére, hogy így mentse meg annak életét. Kolbét az éhségkamrában átélt szenvedések végén a nácik mérgező injekcióval végezték ki. Maximilian Kolbe szentté avatási eljárása 1955-ben kezdődött, és – az 1971-es boldoggá avatását követően – 1982-ben honfitársa, II. János Pál pápa avatta szentté.

A Vatikán közlése szerint azoknak a jelölteknek az esetében, akiknek a jövőben az új kategória alapján indulna meg a boldoggá és szentté avatási pere, az eddigi előírásoknak megfelelően szintén szükséges lesz két olyan csoda – rendszerint orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás – tényének megerősítése, amely az ő személyes közbenjárásukra történt.

Indexkép: arsboni.hu

Forrás: hirado.hu



További hasonló híreink

2018-03-07 14:12

Megvannak a megyei TISPOL eredmények

2018-03-07 13:20

Javult a levegő minősége Nyíregyházán is

2018-03-07 11:59

37 Érem Győrből

2018-03-07 11:52

Lezárultak a futsal utánpótlás tornák

2018-03-07 11:42

Közelgő adóhatáridő

2018-03-07 07:55

Nem változik az ünnepen a hulladékszállítás

2018-03-06 17:38

Több településen, így Nyíregyházán is romlott a levegő minősége

2018-03-06 17:34

Szerdától csökken a gázolaj ára

2018-03-06 17:32

Újra folyamatos az átléptetés Röszkénél és Ásotthalomnál

2018-03-06 17:30

H1N1 -ben halt meg egy férfi Borsodban

2018-03-06 17:27

Több tízezer gyanús tojást talált a NAV

2018-03-06 17:26

A közúti egyhetes ellenőrzés során csaknem 400 jogsértést tártak fel

2018-03-06 17:23

Kísérleti program a leghátrányosabb térségek felzárkózása érdekében

2018-03-06 16:25

A Városi Fejlesztő Műhely aktuális szakmai fóruma

2018-03-06 15:36

Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018-03-06 15:05

Szelektív nap az Érkerti Lakótelepen

2018-03-06 14:41

Polgármesteri Hivatal ünnepi ügyfélfogadási rend

2018-03-06 13:02

A Magyar Szocialista Párt Nyíregyházi Szervezetének közleménye

2018-03-06 11:16

Az év mérkőzését játszák a kézilabdázók

2018-03-06 09:59

Fokozott ellenőrzés Nyíregyházán

2018-03-06 07:20

Emberölés Komorón

2018-03-05 17:25

Havidíj terhelheti a pihenőkártyákon maradt összegeket

2018-03-05 17:24

Húsvéti rekordokra számítanak a hazai áruházláncok

2018-03-05 17:22

Tízmilliárd forint pályázható családbarát szülészetek kialakítására

2018-03-05 17:19

A múlt heti erősen fagyos időjárás helyenként okozott kárt

2018-03-05 17:18

Délután sorsolják ki a jelöltek szavazólapi sorrendjét

2018-03-05 17:16

Márciusban a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság stratégia első cselekvési terve

2018-03-05 16:08

Fidesz: Büszkék vagyunk a Nyíregyházi Egyetemre

2018-03-05 15:54

Az elsősegélynyújtás alapjait sajátíthatták el a Kölcseys diákok

2018-03-05 15:33

Dr. Kovács Ferenc polgármester közleménye:

2018-03-05 15:31

Tűzoltó tanfolyam kezdődött Nyíregyházán

2018-03-05 15:26

Letették a Nyugati elkerülő alapkövét

2018-03-05 14:36

Egészségnap a Vasváriban

2018-03-05 12:28

Ne kockáztassunk! - Veszélyes a jégen

2018-03-05 11:34

Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon

2018-03-05 11:31

Új pszichoaktív anyaggal kerekedtek

2018-03-04 08:57

Elmarad a Szpari meccs

2018-03-03 14:39

Csúcsot döntött az áramigény pénteken

2018-03-03 14:25

Hétfőn le kell adni az összes ajánlóívet

2018-03-03 14:21

Őrizetbe vették a nyíregyházi gázolót

2018-03-02 17:12

Az onkoradiológia 25 éves lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018-03-02 17:08

Emelkedik a háziorvosok és fogorvosok praxispénze

2018-03-02 17:06

Kiemelt feladat az óvodafejlesztési program

2018-03-02 17:03

Áder János aláírta az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

2018-03-02 17:01

Drasztikusan emelkedett a szén-monoxid-mérgezések száma

2018-03-02 16:15

Ünnepi állománygyűlés a Polgári Védelem Világnapja alkalmábóé

2018-03-02 15:43

Jobbik: Meg kell oldani a devizahitelesek problémáját

2018-03-02 15:38

Átadták a jégpályát Nyíregyházán

2018-03-02 12:39

Élményközpontú foglalkozások a Nyíregyházi Egyetemen

2018-03-02 11:58

MSZP sajtóközlemény

2018-03-02 10:48

Zajlik a haltelepítés a Tisza-Rétköz Egyesületnél

2018-03-02 08:38

Kerítésnek ütközött egy terepjáró Nagykállóban

2018-03-01 17:07

Egyre több a fagyhalál az EU-ban

2018-03-01 17:04

A mezőgazdaságnak is alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz

2018-03-01 17:02

Ónos eső is nehezítheti a következő napok közlekedését

2018-03-01 15:30

Főszerepben a nagymacskák

2018-03-01 15:22

Elsősegély-oktatás a köztereseknek

2018-03-01 14:42

2018 a családok éve!

2018-03-01 12:07

Szövegmondó verseny az Egyetemen

2018-03-01 11:59

Nyíregyházán lesz a futsal Magyar Kupa döntő

2018-03-01 10:19

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018-03-01 09:34

Influenza: Országosan nem nőtt, megyénkben másfélszeres a betegszám

2018-03-01 09:29

Életveszélyes a korcsolyázás a Bujtosi tavon

2018-03-01 09:22

Hivatali visszaélés

2018-03-01 07:13

Több mint 38 ezer köbméter szociális tűzifát vásároltak a NYÍRERDŐ-től

2018-02-28 17:21

Megfeleltek az előírásoknak vizsgált búza-finomlisztek

2018-02-28 17:20

Hiába extrém az időjárás, biztosított az áramellátás

2018-02-28 17:17

Pénteken emelkednek az üzemanyagárak

2018-02-28 17:15

Új ezer forintos bankjegyet vezetnek be csütörtöktől

2018-02-28 17:02

Továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

2018-02-28 16:57

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése

2018-02-28 16:42

Egy új életkezdet

2018-02-28 15:23

Idén is pályázhatnak a civil szervezetek

2018-02-28 10:40

Hagyta kihűlni beteg feleségét a nyíregyházi férfi

2018-02-28 09:06

Ár-és belvízi felkészítés Nyíregyházán

2018-02-28 08:35

Időben érkezett a segítség

2018-02-28 07:23

Kilenc év fegyházra ítélték a nyíregyházi postást megkéselő férfit

2018-02-27 16:11

Veszélybe kerülhet az idei gyümölcstermés egy része

2018-02-27 16:08

Jelentősen megugorhat a napi földgázfogyasztás a rendkívül hideg miatt

2018-02-27 16:04

Már több mint 400 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra

Mérgezéses baleset történt egy cseh vegyipari vállalatnál, többen életveszélyes állapotba kerültek (2018-04-26 11:27)

Hercegi utód - Fia született Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek (2018-04-23 14:57)

Rémisztő ütemben szedi áldozatait a Lassa-vírus (2018-04-19 17:23)

Egy egyetemi kutató lelőtte négy kollégáját egy törökországi egyetem kampuszán (2018-04-05 16:06)

A globális felmelegedésben kizöldültek az európai hegycsúcsok (2018-04-05 16:03)

Sokan meghaltak egy közúti balesetben Kelet-Törökországban (2018-03-30 18:16)

Túszokat ejtett egy fegyveres egy szupermarketben Franciaországban (2018-03-23 15:20)

Megválasztották kancellárnak Angela Merkelt (2018-03-14 15:16)