Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-07-14 10:00

Százezrek nem fizetik a kötelezőt

Napjainkban több mint félmillió robogóval közlekednek Magyarországon, ezeknek csupán mintegy 55 százalékára kötöttek már kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb-t), ugyanakkor a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint mindössze 15-20 százalékuk után fizetik ki rendszeresen az átlagosan évi 3 ezer forint díjat.

Az FBAMSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendőri igazoltatás során büntetés jár a kgfb fizetésének elmulasztásért, viszont károkozás esetén a kár összegét saját zsebből kell kifizetniük a robogókkal közlekedőknek.

“Sokszor a tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra (a robogók nagy része ebbe a kategóriába tartozik) kötelező kgfb-t kötni, ha azok részt vesznek a közúti közlekedésben” – idézi a közlemény Papp Lajost, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnökét, aki hozzátette: más esetben pedig szándékosan kerülik meg a díjfizetést, melynek meglétét (rendszám vagy más, jól látható azonosító hiányában) a hatóságok csak közúti ellenőrzéskor tudják megvizsgálni.

###

(Kép: hegylakok.hu)

A biztosítók a robogókra rendszám híján az alvázszám alapján kötik meg a kötelezőt, melynek díja általában évi 2,5-3 ezer forint. Az MNB statisztikái szerint mind a 12kW alatti, mind a 13-35kW közötti teljesítménykategóriába eső motorok által okozott károk átlagos összege eléri a 350 ezer forintot, de személyi sérülés esetén nem ritka a milliós összeg sem. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy ha a biztosítatlan robogó kárt okoz, a tulajdonosa helyett a MABISZ kártalanítási számlája fizeti ki a kárösszeget, majd ezt utólag behajtja a károkozón.

A biztosítási alkuszok szerint gyakori eset, hogy a károkozó robogó elhagyja a helyszínt, és ilyenkor utólag szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása. Ezen jelentősen javítana egy olyan rendelkezés, amely kötelezően rendszámmal látná el a robogókat.

A forgalomba helyezés és kivonás lehetőségével sikerülne kiszűrni azokat a robogókat is, amelyek tulajdonságaik alapján (50 köbcentiméter feletti motortérfogat) már nem is a segédmotoros kerékpár kategóriába tartoznak, vagyis a kötelező megfizetése mellett esetükben az első forgalomba helyezéskor regisztrációs adót is fizetniük kellene, emellett használatukhoz külön motoros jogosítványra is szükség van.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik.

Indexkép: sportmotor.hu

Forrás: hirado.hu



További hasonló híreink

2017-07-19 17:20

Zökkenőmentes lesz a tankönyvellátás

2017-07-19 17:18

Újraindulhattak a bombafenyegetés miatt leállított nemzetközi vonatok

2017-07-19 17:16

Családbarát munkahelyeket szeretne a kormány

2017-07-19 17:14

A hazánkban pusztító madárinfluenza, főként a víziszárnyasokat érintette

2017-07-18 17:28

Hétfőn megdőlt a hidegrekord, most pedig jön újra a hőség

2017-07-18 17:20

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

2017-07-18 17:18

Ösztöndíjat vezet be a kormány az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek is

2017-07-18 17:16

A kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben

2017-07-18 17:10

Idén 360 millió forint jut nemzetiségi táborokra

2017-07-17 18:39

Több mint két kilogramm heroint találtak a rendőrök Röszkén

2017-07-17 18:37

Országszerte folytatódik a szúnyogirtás

2017-07-17 18:30

Az unió döntése nyomán a tejtermék csak tisztán állati eredetű lehet

2017-07-17 08:28

Jelentős béremelés várható a turizmusban

2017-07-17 08:25

Százmilliárdokat költünk cigarettára

2017-07-17 08:22

Ez volt minden idők egyik legjobb magyar szereplése a kajak-kenu Eb-n

2017-07-17 07:43

Kiütéssel győztek a magyar lányok Japán ellen

2017-07-14 13:12

Átadták a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat

2017-07-14 11:20

Folytatódik a kiskereskedelmi vállalatok ügyében indított kötelezettségszegési eljárás

2017-07-14 11:14

Elképesztő mennyiségű pénzt költünk sajtra

2017-07-14 10:48

Nem veszélytelen vidék: ezek a leggyakoribb strandfertőzések

2017-07-14 10:31

Százmilliókat hoz a NAV új fegyvere

2017-07-13 12:29

Orbán: Felbecsülhetetlen nemzeti értékeinknek Magyarországon van a helye

2017-07-13 11:51

Zöld jelzés a magyar megújuló energia programnak

2017-07-13 11:40

Rákkeltő reggelizőkészletet hívott vissza a Nébih

2017-07-13 11:36

Dinnyeháború dúl a magyar piacon

2017-07-13 11:18

Jelentősen csökken az állami bürokrácia

2017-07-12 12:09

Még igényelhető a nyári gyermekétkeztetés

2017-07-12 11:44

Nemeshanyban öntik össze a Magyarok kenyerének búzáját

2017-07-12 11:26

Ezekre fontos ügyelni, ha kánikulában indul útnak!

2017-07-12 10:06

Tényleg jobb árut kapnak a németek és az osztrákok, mint mi

2017-07-12 09:09

Ezért nem esznek a magyarok elég halat

2017-07-12 08:56

Rossz helyre küldték a tűzoltókat, meghalt egy ember

2017-07-12 08:49

Elhunyt Schubert Éva

2017-07-12 07:34

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében

2017-07-11 08:27

Csalás miatt nyomoznak a Green Holidays-ügyben

2017-07-11 08:22

Honvédek őrzik a vizes vb létesítményeit

2017-07-10 09:07

Megszűnik az adózás egyik bonyolult rendszere

2017-07-10 09:02

Több mint nyolcezren úszták át a Balatont

2017-07-10 08:57

Nyugodtan megbízhat a kullancsirtó nyakörvekben

2017-07-10 08:36

Öt külföldit fogtak el a Balaton Soundon

2017-07-10 08:26

Kormányzati beavatkozást kérnek az áruházi dolgozók

2017-07-07 11:53

Green Holidays: Az Uniqa eddig közel kétezer kárbejelentést fogadott

2017-07-07 11:47

Két forinttal fizetünk többet az üzemanyagért

2017-07-07 11:40

Ideje védekezni a bárányhimlő ellen

2017-07-07 11:29

Drágult a kötelező

2017-07-07 11:05

Elege lett az EU-nak: fel kell lépni a gyártók által beépített hibák ellen

2017-07-05 11:10

Kutyák is bemehetnek a MOL töltőállomásaira

2017-07-05 11:05

Erősebb szabályozást igényel a piac az utazási irodai csődök és buszbalesetek miatt

2017-07-05 10:23

Kevesebb és drágább tejföl kerülhet a polcokra

2017-07-05 09:07

Kamerákkal figyelik a sportesemények helyszíneit

2017-07-05 09:01

Vége a gázpalackok feketekereskedelmének

2017-07-05 08:56

Újabb titkokhoz fér majd hozzá a NAV

2017-07-05 08:47

Súlyos a munkaerőhiány az építőiparban

2017-07-05 08:38

Több egyetemnek is új rektora lett

2017-07-05 08:27

Támadnak a zsaroló vírusok

2017-07-05 08:08

Szünetel a kamionforgalom a magyar-szlovák határszakaszon

2017-07-04 09:19

18 féle növényvédőszer-maradékot tartalmazó, szárított goji bogyó került a magyar boltok polcaira

2017-07-04 09:11

Közös érdekünk a parlagfűmentes Magyarország

2017-07-04 09:04

Finomabb lehet a fagyi

2017-07-04 09:00

Kezdetét vette a nyári élelmiszerrazzia

2017-07-04 08:54

Sikeres adategyeztetés ellenére is kapcsoltak le SIM-kártyákat

2017-07-04 08:40

Könnyebb lesz a gyógyszerkiváltás

2017-07-04 08:31

A diákok körében is népszerű az iskolagyümölcs-program

2017-07-04 08:18

Megbuktak a fogkrémek az ellenőrzésen

2017-07-04 08:04

Green Holidays-károsult: Egy főnökkel sem lehetett beszélni

2017-07-04 07:55

Drágább lesz a tankolás

2017-07-03 09:09

Megváltozott a reklámadó is

2017-07-03 09:00

Védve van a diák, ha az Iskolaszövetkezeten keresztül vállal munkát

2017-07-03 08:08

Nagyon jónak ígérkezik a dinnyetermés

2017-07-03 08:00

Csődbe ment a Green Holidays utazási iroda, ezrek járhatnak pórul

2017-07-03 07:42

Jövőre startol az elektronikus jegyrendszer a fővárosi tömegközlekedésben

2017-07-03 07:07

Mindenki nyer az elektronikus fizetéssel

2017-06-30 16:22

Tizenkét kormányablakban lehet adóügyeket intézni július 1-jétől

2017-06-30 16:18

Magyar-török csúcstalálkozó Ankarában

2017-06-30 16:15

Magyar áldozata van egy spanyol bárban kitört lövöldözésnek

2017-06-30 16:12

Júliustól bírságolhatnak a parlagfű miatt

2017-06-30 16:07

Július 3-tól lehet regisztrálni a cegkapu.gov.hu oldalon

2017-06-30 16:04

Megtartotta első plenáris ülését a Digitális jólét program által kezdeményezett 5G koalíció

2017-06-29 17:49

Üzemszünet lesz a mobilfizetési rendszerben csütörtök éjjel

2017-06-29 17:47

A hőség miatt nem dőlt meg az áramfogyasztási rekord

A legfrissebb jelentések szerint mélyponton az EU munkanélküliségi mutatója (2017-07-17 18:34)

Aláírták az Európai szója nyilatkozatot Brüsszelben (2017-07-17 18:31)

Tízezreket telepítettek ki Kanadában az erdőtüzek miatt (2017-07-17 08:48)

Erdőtüzek pusztítanak Olaszország-szerte (2017-07-13 12:47)

Megszólalt Soros szóvivője a kormány plakátkampányával kapcsolatban (2017-07-12 12:37)

Újít a Vatikán: szentté avathatják az életüket másokért feláldozókat is (2017-07-12 12:21)

A legkeményebb Brexit valósulhat meg (2017-07-03 09:24)

Heves esőzés okoz gondokat Berlinben és több más német tartományban (2017-06-30 16:10)

Megállapodott a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a DUP (2017-06-26 17:06)

Nincs előrelépés a menekültek tagállamok közötti elosztásának ügyében (2017-06-23 17:29)

Zárlatos hűtőszekrény okozta a londoni tüzet (2017-06-23 17:26)

A magyar vezérkari főnök átvette a V4-es elnökség katonai irányítását (2017-06-23 11:50)

Brexit - Tusk elképzelhetőnek tartja, hogy még visszafordítható a kiválási folyamat (2017-06-22 16:30)

Az Európai Bizottság mindent megtesz a migrációs EU-megállapodás betartása érdekében (2017-06-21 17:46)

Elhunyt Helmuth Kohl, korábbi német kancellár (2017-06-16 17:49)