Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-10-01 12:58

Novemberben folytatódik a nagycserkeszi állatkínzás bűntettének tárgyalása

A Nyíregyházi Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt indult ügyben tartott tárgyalást szeptember 27-én.

###

(illusztráció)

A vádirat szerint a két vádlott Nagycserkeszi lakóházuk udvarán tartott egy németjuhász keverék kutyát. Az állat nyakára még kölyökkorában zsinórt kötöttek, ami annyira szoros volt, hogy átvágta a nyak bőrét, és az izmokat is. A vádlottak nem gondoskodtak a kutya élelmezéséről sem, emiatt kórosan lesoványodott állapotba került. A tárgyaláson I. rendű vádlott úgy nyilatkozott, hogy az állat etetéséről élettársa és felnőtt gyermeke gondoskodott, a szoros zsinórt nem ők tették a kutya nyakára. Elmondta, hogy mielőtt megtalálták az állatot náluk, a kutya több hete már elkóborolt, aznap hajnalban ment haza.  Többször próbálták pórázra is kötni korábban, de azt leszakította magáról. Azt, hogy milyen állapotba került a kutya, csak az interneten megjelent fényképeken látta. Élettársa, II. rendű vádlott nem tett vallomást a tárgyaláson, kérdésekre sem válaszolt. Nagykorú lányuk sem kívánt vallomást tenni. A bíróság tanúként hallgatta ki a kutyát ellátó alapítvány orvosát, aki elmondta, hogy maga az állat látványa döbbenetes volt, mikor hozzá került. Sokkos állapotban volt, feje a normál méret 2-3-szorosára volt duzzadva, a nyakán lévő zsinór bőrt és inakat a nyak mindkét oldalán elvágta. Praxisában ilyen mértékig elhanyagolt állatot még nem látott.

A bíróság a teljes körű bizonyítás lefolytatása végett szakértő kirendelését látta indokoltnak, ezért a tárgyalást 2017. november 29-ére elnapolta.

 

- Dr. Toma Attila sajtószóvivő -



További hasonló híreink

2017-10-20 13:23

Nyolc új rendőrségi jármű a megyének

2017-10-20 12:48

Visszaküldte az államfő a családi házak kötelező kéményellenőrzését eltörlő törvényt

2017-10-20 11:41

Útlezárás keddtől

2017-10-20 10:17

Csempészett cigaretta Tiszavasvárinál

2017-10-20 06:59

Megemlékezések Nyíregyházán

2017-10-19 17:42

Újabb területen tervez jelentős átalakítást a kormány

2017-10-19 17:40

A közelgő ünnepi hétvége miatt közel 40 százalékkal több foglalás érkezett a szállásadókhoz

2017-10-19 17:35

Szabályos volt a Földet a gazdáknak program

2017-10-19 17:33

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

2017-10-19 17:31

Az Európai Bizottság állásfoglalásával minden akadály elhárult a paksi beruházás elől

2017-10-19 17:30

Tusk a kvótarendszert temeti

2017-10-19 16:35

Cipőjébe rejtette a lopott pénzt

2017-10-19 16:07

Rákász Gergely ismét Nyíregyházán!

2017-10-19 14:14

RespSense II kapnográf a Sürgősségi Osztálynak

2017-10-19 12:50

II. Hód Kupa Nemzetközi Úszóverseny

2017-10-19 07:12

Az ünnepi utasforgalomhoz igazodva változik a vasúti menetrend

2017-10-18 17:06

Nyolc évre ítélték a tanárt, aki egy hetedikessel folytatott szexuális viszonyt

2017-10-18 17:03

A gyermekeket védő jogszabályok szigorítását tervezik

2017-10-18 17:01

Nemzetközi összefogás kezdődik a banánt fenyegető veszély ellen

2017-10-18 16:57

A V4-ek támogatják az európai külső határok megvédésére irányuló kezdeményezéseket

2017-10-18 16:03

Befejeződött a Dohány utcai játszótér átalakítása és bővítése

2017-10-18 15:57

Fényárban úszik a Református Templom

2017-10-18 15:01

Október végéig érvényesek a diákigazolványok

2017-10-18 14:48

Parkolóház épül a Jósa András Kórháznál

2017-10-18 14:03

Bővült a Nyíregyházi Állatpark kondorkeselyű állománya!

2017-10-18 11:25

1956-os ünnepi műsor a Nyíregyházi Egyetemen

2017-10-18 09:48

Közlekedésbiztonsági nap

2017-10-18 09:26

Ülésezett a Köznevelési Tanács

2017-10-18 09:12

Október 23 a Múzeumban

2017-10-18 08:53

Krúdyra emlékezik Nyíregyháza

2017-10-18 07:36

Lesz bőven hosszú hétvége 2018-ban

2017-10-17 17:16

Megdőlt a melegrekord kedden Budapesten

2017-10-17 17:14

Mégsem nő a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja

2017-10-17 17:10

Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenoltás

2017-10-17 17:09

A kormány 300 milliárd forintot biztosít az élelmiszeripar fejlesztésére

2017-10-17 17:06

Évtizedes lemaradást pótol az e-egészségügyi rendszer

2017-10-17 17:05

Megszűnik a családi házak kötelező kémény-ellenőrzése

2017-10-17 16:04

Elsöprő Cantemus siker Lengyelországban!

2017-10-17 10:28

Külföldi hallgatók látogatása a Városházán

2017-10-17 09:33

Sikeres pedagógus study tour

2017-10-17 09:25

Megvannak a megyei TISPOL eredmények

2017-10-16 17:37

Elindult a Szív City életmentő mobilalkalmazás

2017-10-16 17:34

Nemzeti fehérjetakarmány program indul

2017-10-16 17:33

Nem csak a nyugdíjkorhatárt betöltők kapnak nyugdíj-prémiumot

2017-10-16 17:27

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az iskolák 2019 végéig

2017-10-16 17:21

A kazán ellenőrzése a tulajdonos feladata

2017-10-16 15:18

Nyíregyháza kitüntetést kapott

2017-10-16 15:05

Az MSZP Nyugdíjas vállalásaik

2017-10-16 14:24

Kenyérosztás a kenyér világnapján, Nyíregyházán

2017-10-16 13:18

Jó, ha udvariasak vagyunk, és tudjuk az illemet!

2017-10-16 13:06

Fakitermelés kezdődik Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben

2017-10-16 11:57

Mobil Kormányablak a Jósa András Oktatókórházban

2017-10-13 20:05

Közel 400 millió forint értékben új főbejáratot és hópárduc kifutót kap a Nyíregyházi Állatpark

2017-10-13 17:04

Vasárnapig lehet támogatásért pályázni kazáncseréhez

2017-10-13 17:00

Növelni kell a magyarországi tojástermelést

2017-10-13 16:07

Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel

2017-10-13 16:05

Jean-Claude Juncker nem szeretné, ha Katalónia függetlenné válna

2017-10-13 16:03

A kormány benyújtotta a felsőoktatási törvény módosítását

2017-10-13 12:52

Erdélyi magyar gyerekeknek gyűjtenek

2017-10-13 07:09

Megszúrtak egy nyíregyházi postást - elfogták az elkövetőt

2017-10-12 17:10

Megkezdte működését az influenzafigyelő szolgálat

2017-10-12 17:09

Vigyázzunk az emelt-díjas telefonszámokkal!

2017-10-12 17:06

Országjárásba kezd a Fidesz

2017-10-12 17:00

Bombafenyegetés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit

2017-10-12 16:47

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

2017-10-12 16:31

Postásra támadtak Nyíregyházán - a rendőrség keresi a tettest

2017-10-12 16:26

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja

2017-10-12 15:59

Új esetkocsit állítottak szolgálatba a nyíregyházi mentőállomáson

2017-10-12 15:07

Hosszú szezon vár a röpis lányokra

2017-10-12 13:20

Kezdődik az őszi érettségi

2017-10-12 13:18

Felvilágosító előadás és Mozgásprogram kismamáknak

2017-10-12 12:52

Miért van szakemberhiány az országban?

2017-10-12 08:25

A tiszavasvári rendőrök hasznos balesetmegelőzési ajánlásokkal látták el a túrázókat

2017-10-12 08:22

Drágábbak lehetnek a biztosítások a kötelező kéményseprés eltörlésével

2017-10-12 08:18

Ma még lehet vért adni az Egyetemen

2017-10-11 19:13

Kevesebb lesz a körtetermés idén

2017-10-11 19:08

Veszélyes gyerekbicikliket és rollereket vontak ki a forgalomból

2017-10-11 19:02

Egy felmérés szerint több elhízott tinédzser lesz, mint az alultáplált

2017-10-11 18:58

Hatalmas aszteroida száguld a Föld felé

2017-10-11 18:55

Mintegy 100 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésre

Csőbomba robbant New Yorkban (2017-12-11 20:27)

Tűzvész Kaliforniában: a Nemzetközi Űrállomásról is látható a füst (2017-12-07 17:18)

Közelebb került az áttörés a kiválási tárgyalásokon (2017-12-04 17:47)

Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését (2017-11-30 17:26)

Nőni fog az elhízás mértéke (2017-11-27 11:51)

A hágai törvényszék tíz vádpontban bűnösnek találta és életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot (2017-11-22 18:15)

Jelentősen csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az EU-ban (2017-11-20 17:10)

Fipronillal szennyezett tojást találtak helyi termelőknél Szlovéniában (2017-11-15 18:04)

Az uniós szakminiszterek nyilatkozatot írtak alá az EU védelmi dimenziójának erősítéséről (2017-11-13 17:15)

Tovább nőtt az iráni földrengés áldozatainak száma (2017-11-13 17:13)

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az EU-ban (2017-10-30 08:46)

Megszavazták a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot (2017-10-27 17:46)