Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-12-15 13:00

83 éves édesanyját bántalmazta a nyíregyházi férfi, fegyházba is kerülhet érte.

83 éves édesanyját bántalmazta a nyíregyházi férfi, fegyházba is kerülhet érte – mondta rádiónknak Dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

###

(Illusztráció. Forrás: internet)

A vádirat szerint idős édesanyjával él egy háztartásban az a középkorú férfi, akit időszakosan előforduló mértéktelen alkoholizálása miatt, súlyos magatartási problémái miatt pszichiátrián és addiktológián is kezelnek. A vádbeli napon a férfi a reggeli óráktól kezdve italozott, majd délután szóváltásba keveredett az ágyában fekvő idős édesanyjával, akit a hajánál fogva a földre rántott, majd egy bottal több alkalommal megütött. Bántalmazása miatt az asszony boka törést és lábszárzúzódást, kéztő csontok többszörös törését, valamint mellkas zúzódást szenvedett el, mely sérülések közül több 8 napon túl gyógyuló volt, kórházi ellátást igényelt. A férfi többször volt már büntetve hasonló bűncselekmények miatt, erőszakos, többszörös visszaesőnek minősül, ezért az ügyész vele szemben a legsúlyosabb büntetés, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sajtószolgálat -



További hasonló híreink

2018-01-19 14:34

Átadtak az ukrán hatóságoknak tíz Kállósemjénnél elfogott migránst

2018-01-19 14:28

Megyénkbe is jut az új mentőautókból

2018-01-19 14:07

Az ófehértói autópálya alosztály munkatársai fogadták az óvodásokat

2018-01-19 13:44

Tanulmányi verseny általános iskolai 7. osztályosoknak a Lippaiban

2018-01-19 09:46

Idén már nem kérhető az SZJA munkáltatói adómegállapítása

2018-01-19 09:42

Előnyben a Fatum

2018-01-19 09:24

Közúti baleset Újfehértónál

2018-01-18 17:20

225 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei

2018-01-18 12:28

25 éves a Kállay Gyűjtemény

2018-01-18 10:34

A Nyíregyházi Egyetem az Educatio Kiállításon

2018-01-18 10:19

Fucsovics főtáblás Melbourne-ben

2018-01-18 08:37

Gépjárműtűz Nyíregyházán

2018-01-18 07:53

Nyakunkon az influenza - még kérhető a védőoltás

2018-01-17 14:56

Ukrán lajstromjelű a Kállósemjénnél talált repülőgép

2018-01-17 14:41

Az év legeredményesebb megyei testnevelője Moravszki Gyuláné lett

2018-01-17 11:59

Rekordlétszám a nyíregyházi erdei iskolában

2018-01-17 09:53

Ismét Mozdulj, Nyíregyháza!

2018-01-17 09:18

Biztonságosan a tüzelő-fűtő berendezésekkel

2018-01-17 07:11

Lopás miatt keresi a rendőrség

2018-01-17 07:08

Több jármű is árokba csúszott kedden délután és kora este

2018-01-16 15:49

Duplázik a Fatum a Vasas ellen

2018-01-16 15:20

Ifjúsági teremtornát szervez a Megyei Igazgatóság

2018-01-16 14:03

I. Nyírségi Disznótoros Fesztivál

2018-01-16 13:51

Jobbik: Béremelés kell a közszférában

2018-01-16 13:47

MSZP: Jobb gazda volt az önkormányzat

2018-01-16 09:51

Fedettpályás atlétika verseny

2018-01-16 09:25

Csúszós utakra kell számítani!

2018-01-16 08:21

Közigazgatási perrendtartás

2018-01-16 08:19

Közigazgatási perrendtartás

2018-01-15 15:18

Közel félszáz érem a fedett pályás atlétika bajnokságon

2018-01-15 14:55

Nyíregyházára érkezik a Himnusz kézirata

2018-01-15 14:32

Elismerés és előléptetések a megyei igazgatóságon

2018-01-15 11:57

Január 20. központi írásbeli felvételit írnak a diákok

2018-01-15 09:45

Magyar Kultúra Napja Nyíregyházán

2018-01-15 09:15

Vádemelés a közel 350 millió forintos költségvetési csalás miatt

2018-01-15 08:13

Győzött a Fatum

2018-01-15 07:54

Halálos baleset Nyírgyulajban

2018-01-14 09:08

Sertéspestis: megfigyelési zónák Szabolcs-Szatmár-Beregben

2018-01-13 09:12

Emlékezés a hősökre

2018-01-13 09:03

Telefont lopott - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

2018-01-13 08:55

Fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzés megyénkben

2018-01-12 14:49

Megyénkben is épül újabb kerékpárút

2018-01-12 14:31

Kereskedelmi tanácsosi látogatás a kamarában

2018-01-12 14:26

Idén is biztosít tüzelőt a rászorulóknak az önkormányzat

2018-01-12 13:36

Keleti rangadóval kezd a Tigers

2018-01-12 12:58

MSZP: Jól van ez így?

2018-01-12 11:52

Öko-laboratórium várja szeptembertől a diákokat a Kossuthban

2018-01-12 10:07

Vasárnapi rangadó

2018-01-12 10:00

Illegális migránsokat fogtak megyénkben

2018-01-11 15:23

Kivételes rokkantsági ellátás igényelhető január 1-től

2018-01-11 11:13

Úszósikerek Veszprémben

2018-01-11 09:56

Búcsúzott a Fatum a CEV kupából

2018-01-11 09:54

Szavalóverseny középiskolásoknak

2018-01-11 07:10

Otthonában termesztett cannabiszt

2018-01-10 13:48

340 döntős a levelezős versenyen a Kossuthban

2018-01-10 13:32

Fokozott utcai jelenlét a téli krízisidőszakban

2018-01-10 11:52

Százötven éves a nyíregyházi Jósa András Múzeum

2018-01-10 11:01

Ammónia-szivárgás miatt riasztották a tűzoltókat egy nyírturai üzemhez

2018-01-10 10:48

Folyamatos a toborzás megyénkben

2018-01-10 08:58

Vasárnap rajtol az V. Nyírerdő Teremtorna

2018-01-10 08:30

Már a felsőházi randevúkra készül a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda csapata.

2018-01-09 16:19

A lerakódott égéstermék gyulladt be egy családi ház kéményében

2018-01-09 15:29

Növényszaporítás új technológiával

2018-01-08 18:21

Évtizedes problémákat oldanak meg Nyíregyházán a sport-infrastrukturális fejlesztések

2018-01-08 17:19

Időközi választást tartanak vasárnap megyénkben

2018-01-08 16:44

Hogyan éltek nagyszüleink?

2018-01-08 13:47

Japán állami kitüntetést kapott Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy

2018-01-05 16:00

Február végéig látogatható a Fejedelmeink mesés kincsei című kiállítás Nyíregyházán

2018-01-05 15:28

Megyei tisztifőorvos: még nincs itt az influenza járvány

2018-01-05 15:03

Több vendég érkezett a szomszédos Romániából

2018-01-05 10:15

Közösségi szolgálat a kataszrófavédelemnél

2018-01-04 15:47

Januártól újabb mozgóképes kérdések jelennek meg a járművezetői elméleti vizsgákon

2018-01-04 15:10

Január 1-én született meg az idei esztendő első újszülöttje a Nyíregyházi Állatparkban

2018-01-04 13:06

Bemutatta a 6-os számú választókerületben induló képviselő jelöltjét a Jobbik Magyarországért Mozgalom

2018-01-04 11:54

Rongálás miatt keresik őket

2018-01-03 15:21

Nincs megállás az Aqua SE-nél

2018-01-03 12:19

Ellenőrzés a megye közútjain

2018-01-03 10:22

Önkéntes programot indít a Magyar Vöröskereszt

2018-01-02 13:54

A héten Mariborba utazik a Fatum-Nyíregyháza

2018-01-02 11:56

"Kéményseprőt látok, szerencsét találok!"

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe (2018-01-12 15:57)

Múzeumba kerülhet Róma karácsonyfája (2018-01-09 11:31)

Havazott a Szaharában (2018-01-09 11:20)

Phenjan sportolókat és magas rangú tisztviselőket is küld a téli olimpiára (2018-01-09 11:16)

Ki sem mennek az utcára – így vészelik át az ítéletidőt az amerikai magyarok (2018-01-08 11:33)

Orbán a Bildnek: Önök akarták a migránsokat, mi nem (2018-01-08 11:26)

Földrengés rázta meg Montenegrót (2018-01-04 15:53)

Csőbomba robbant New Yorkban (2017-12-11 20:27)

Tűzvész Kaliforniában: a Nemzetközi Űrállomásról is látható a füst (2017-12-07 17:18)

Közelebb került az áttörés a kiválási tárgyalásokon (2017-12-04 17:47)

Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését (2017-11-30 17:26)

Nőni fog az elhízás mértéke (2017-11-27 11:51)

A hágai törvényszék tíz vádpontban bűnösnek találta és életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot (2017-11-22 18:15)

Jelentősen csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az EU-ban (2017-11-20 17:10)