Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2018-02-06 15:00



Már megyénkben is járvány van

Már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is átléptük a járványküszöböt, az influenza-figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján január 22–28. között az előző héthez viszonyítva közel duplájára nőtt az influenza morbiditás, százezer lakosra több mint 232 új megbetegedés jutott, ami egyben azt is jelenti, hogy az év negyedik hetén átléptük a járványküszöbszintet – mondta a friss influenzahelyzetről dr. Salzmann Marianna megyei tiszti főorvos a Szabolcs Online-nak.

###

A megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője hozzátette: a megbetegedettek 75 százaléka 34 éven aluli, míg a korspecifikus megbetegedési arány az általános iskolások körében a legnagyobb. Az influenzaszerű megbetegedés tüneteivel háziorvosnál jelentkezők legtöbben a Nyíregyházi Járási Hivatal területén élnek, azonban a legnagyobb mértékben a Mátészalkai Járási Hivatal területén nőtt (több mint két és félszeresére) a leggyorsabban a betegek száma. Az influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról eddig nem érkezett jelentés, a fekvőbeteg-ellátó intézmények sem jelentettek a 2-4. hét között influenzamegbetegedés miatt kórházi, illetve intenzív kezelésre szorult betegeket. Az elmúlt év 40. és az idei esztendő 4. hete között az OKI légúti vírus osztályára vizsgálatra beküldött 18 légúti mintából 2 esetben igazolták az influenzavírus jelenlétét.

 

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sajtószolgálat -

- fotó: internet -




További hasonló híreink

2018-04-11 16:06

Diákoknak hirdetett országos verspályázatot az Emmi

2018-04-11 16:02

Nőtt a fogyókúrás készítmények forgalma

2018-04-11 16:00

Pénteken lesz a Szakmák éjszakája

2018-04-11 15:13

Útfelújítási munkálatok a Sóstói úti kórházban

2018-04-11 13:08

Élményközpontú foglalkozások és tehetséggondozó programok indulnak a Nyíregyházi Egyetemen

2018-04-11 13:00

Lions Egészségnap

2018-04-11 12:39

Több fegyvert és lőszert találtak az ittasan lekapcsolt nyírmeggyesi férfinél

2018-04-11 12:20

Ballagók Kapcsos Könyve - idén is beírták nevüket a végzős diákok a "nagy" könyvbe

2018-04-11 09:36

Több mint 4700 kilogramm élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih

2018-04-11 09:33

Megrendezték az Országos Elsősegélynyújtó Verseny felső-szabolcsi területi fordulóját

2018-04-11 09:00

Folytatódik a kiállítás-sorozat Kisvárdán

2018-04-11 08:15

Vádemelés a mátészalkai taxis támadója ellen

2018-04-10 16:20

Forgalomkorlátozás várható az M3-ason

2018-04-10 16:10

Valamennyi egyéni választókerületből megérkeztek az átjelentkezők szavazatai az NVI-hez

2018-04-10 16:08

Ma van a Nemzeti rákellenes nap

2018-04-10 15:59

Fontos határidő közeledik a Szép-kártya-tulajdonosoknak

2018-04-10 15:13

Mozogjon többet egészségéért! - Jósavárosi egészségmegőrző hét

2018-04-10 13:53

Ismét elérhető az UV-sugárzás-előrejelzés

2018-04-10 13:42

Jelentős változások is lehetnek a kormányban

2018-04-10 13:16

Fát ültettek a Garabonciások

2018-04-10 08:33

Balkonföld kihelyezés

2018-04-10 07:49

A kajszibarack sínylette meg legjobban a tavaszi fagyokat

2018-04-10 07:43

Padok kihelyezése a belvárosban

2018-04-10 07:21

Női röplabda Extraliga - Döntős a Nyíregyháza

2018-04-09 16:13

Eggyel több országos listás mandátumot nyert a Fidesz

2018-04-09 15:41

Idén is megrendezésre kerül a „Szakmák éjszakája”

2018-04-09 15:23

Telefonon egyeztet Jean-Claude Juncker Orbán Viktorral kedden

2018-04-09 15:20

Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére

2018-04-09 15:18

Az erdei fülesbaglyok állományát mérik fel a természetvédők a lakosság bevonásával

2018-04-09 15:06

Kigyulladt egy lakóépület Görögszálláson

2018-04-09 14:48

Ittasnak tűnt a tiszabezdédi sofőr, aztán kiderült, hogy el van tiltva a vezetéstől

2018-04-09 14:04

Fidesz-KDNP győzelem Szabolcs-Szatmár-Beregben is

2018-04-09 14:03

Kétharmados többséggel győzött a Fidesz-KDNP

2018-04-09 13:38

Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

2018-04-09 11:25

Választás 2018 - Megérkeztek az első külképviseleti urnák az NVI-hez

2018-04-09 08:07

Közlekedésbiztonsági napot tartottak Nyíregyházán

2018-04-08 23:48

Választás 2018 - 80,76 százalékos feldolgozottság - Országos listás összesítés

2018-04-08 21:14

Választás 2018 - Hamarosan jönnek az első eredmények

2018-04-08 18:49

Halálos gázolás történt Tiszabercelen

2018-04-08 09:56

Melléképület égett Nyírbátorban

2018-04-08 09:53

Választás 2018 – Csak pecséttel érvényes a szavazólap

2018-04-07 16:01

Választás 2018 - Éjfél körül várható előzetes eredmény

2018-04-07 15:55

Kétszázezren szavaznak más városban

2018-04-07 15:52

Ferenc pápa kinevezte a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye püspökét

2018-04-07 08:02

Közúti kontroll a megyeszékhelyen

2018-04-07 07:59

Tízezrek adták be átjelentkezési kérelműket az utolsó pillanatban

2018-04-06 17:06

Hétvégén is kinyitnak a kormányablakok és okmányirodák

2018-04-06 17:03

A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősek életminőségének javítására

2018-04-06 13:59

Gyakorlatoztak a tűzoltók

2018-04-06 13:47

Véget ért az influenzajárvány

2018-04-06 13:31

Súlyosbította az állatkínzás miatt elítélt nagycserkeszi pár büntetését a Nyíregyházi Törvényszék

2018-04-06 11:05

Jól kezdte az évet a turizmus

2018-04-06 10:09

Mikrohitel – a sikeres vállalkozás alapja

2018-04-06 10:00

Körözött rakomány Csengersimánál

2018-04-06 08:37

Reggel 6-tól este 7 óráig lehet majd szavazni

2018-04-06 07:47

Választás 2018 - Fontos határidők jönnek

2018-04-06 07:30

A Sportcentrum végzett az első helyen

2018-04-05 17:26

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Kisvárdán

2018-04-05 17:10

Elkezdődnek az útfelújítási munkálatok megyénkben

2018-04-05 16:09

Minden háztartás megkapja a téli rezsicsökkentést

2018-04-05 16:06

Egy egyetemi kutató lelőtte négy kollégáját egy törökországi egyetem kampuszán

2018-04-05 16:03

A globális felmelegedésben kizöldültek az európai hegycsúcsok

2018-04-05 15:58

Új korszak kezdődik május végén az uniós adatvédelmi csomag hatályba lépésével

2018-04-05 15:30

Több mint ötvenháromezren kapnak tartós élelmiszercsomagot

2018-04-05 14:57

Éves értekezlet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségen

2018-04-05 14:51

Játékvezetői tanfolyamot indít a megyei kézilabda szövetség

2018-04-05 14:41

Fontos a tűzgyújtás szabályainak a betartása!

2018-04-05 13:22

Betegápolási eszközökre költi a kórház a felajánlást

2018-04-05 11:36

Családbarát óvodafejlesztések

2018-04-04 16:29

Már látható a jaguár kölyök a Nyíregyházi Állatparkban

2018-04-04 15:22

Új védjegy garantálja a magyar élelmiszerek GMO-mentességét

2018-04-04 15:18

A kormánynak fontos a fogyatékos emberek életminőségének javítása

2018-04-04 15:14

Több mint 1,2 millió támogatója van a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésnek

2018-04-04 15:11

Új, jelzés nélküli szolgálati gépkocsik a rendőrség használatában

2018-04-04 14:35

Korszerűsítették a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonát

2018-04-04 13:41

18 megyei érem az Úszás Diákolimpiáról

2018-04-04 12:57

Döntőben az NySc röplabda csaptai

2018-04-04 09:42

Nyírségvíz Zrt - 2018-ban is folytatódnak a fejlesztések

2018-04-04 08:10

Szabadtéri tűzesetek adtak feladatot a tűzoltóknak kedden Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018-04-03 17:14

Stratégiai megállapodást kötött a Földművelésügyi Minisztérium és a horgász szövetség

Kisiklott egy vonat Olaszországban (2018-05-24 10:05)

Szűk körű temetése lesz Aviciinek (2018-05-23 09:33)

Új módszer a szívbetegségek megelőzésére (2018-05-23 09:29)

Erősödött a vulkáni tevékenység Hawaiion, a láva egy geotermikus erőművet veszélyeztet (2018-05-23 09:27)

Elhunyt Philip Roth, az egyik legjelentősebb kortárs amerikai író (2018-05-23 09:21)

Cannes - Magyar film nyerte a kritikusok különdíját (2018-05-19 20:53)

Több halálos áldozatot és sebesültet követelt a texasi lövöldözés (2018-05-18 17:10)

Válságtanácskozást tart a WHO az ebola miatt (2018-05-17 14:28)

Robbanásszerű kitöréstől tartanak Hawaii szigetén (2018-05-14 11:03)

Sztrájk miatt járatokat töröl a Brussels Airlines (2018-05-14 10:58)

Izrael nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (2018-05-13 08:57)

Milliók halnak meg a légszennyezéstől évente (2018-05-02 11:06)

Mérgezéses baleset történt egy cseh vegyipari vállalatnál, többen életveszélyes állapotba kerültek (2018-04-26 11:27)

Hercegi utód - Fia született Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek (2018-04-23 14:57)

Rémisztő ütemben szedi áldozatait a Lassa-vírus (2018-04-19 17:23)