Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2018-02-06 16:00



Kezdődik a gyümölcsös ültetvények összeírása

Gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) február 14. és április 16. között - jelentette be Tóth Péter, a KSH mezőgazdasági statisztikai osztályának tanácsadója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

###

A felmérésben egyebek mellett a gazdaságok tárolókapacitását, a termés hasznosításának módját, a gazdálkodók gyümölcstelepítési terveit mérik fel, de a gazdák korára, nemére, iskolai végzettségére, termelői és értékesítési kapcsolataira vonatkozó általános kérdésekre is válaszolni kell - mondta a szakember. A mintegy 380 millió forintba kerülő összeírást európai uniós rendelet írja elő, első eredményei az év végén, a végleges, részletes területi bontású adatsorok 2019. első negyedévében jelennek meg - tette hozzá. Tájékoztatása szerint Magyarország mezőgazdasági területe 5,3 millió hektár, ebből a gyümölcsösök 93,4 ezer hektárt tesznek ki. A 2016-os adatok szerint a legnagyobb területű gyümölcsös-ültetvény az alma volt, amely az összterület 38 százalékát foglalta el, míg a meggy 16, a szilva 9,6, az őszibarack 6,8, a dió 6,1 százalékát adta. A legtöbb ültetvény Észak-Magyarországon, azon belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá Bács-Kiskun-megyében található, az ország almaültetvényeinek 90 százaléka is ebben a két régióban van. Tóth Péter elmondta, a felmérés mintegy 1500 településre, 15 ezer gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére, kilenc magyar gyümölcsfajra (alma, bodza, cseresznye, dió, kajszi, körte, meggy, őszibarack és szilva) terjed ki, ezeket termesztik az ültetvények 95 százalékában. Az adatgyűjtésben azokat a gazdálkodókat kérdezik meg, akik tavaly területalapú támogatást igényeltek, és 2500 négyzetméternél nagyobb ültetvényeket használnak. Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, ezért az érintettek számára a válaszadás kötelező.

 

- MTI -

- fotó: internet -



További hasonló híreink

2018-02-19 15:59

A hét első felében mindenkinek meg kell kapnia az értesítőjét

2018-02-19 15:10

Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra

2018-02-19 15:04

Csökken az üzemanyagok ára szerdától

2018-02-19 08:02

Kezdődik az aláírásgyűjtés

2018-02-17 12:14

Hétfőig lehet jelentkezni a középfokú intézményekbe

2018-02-16 16:08

Környezetvédelmi programot indít a hulladékgazdálkodási zrt.

2018-02-16 16:06

Harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon

2018-02-16 16:04

Vasárnap hajnalban rövid ideig szünetel az e-matrica értékesítése

2018-02-16 16:02

Pénteken vizsgálják a magyar adósosztályzatot

2018-02-16 15:59

Februártól egyszerűbb a gázkészülékek cseréje

2018-02-16 09:03

Kisegítik a viharkárt szenvedett gazdákat

2018-02-15 16:02

Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat

2018-02-15 15:59

Késnek a vonatok a záhonyi vonalon

2018-02-15 15:57

A kormány célja, hogy összeegyeztethető legyen a család és a karrier

2018-02-15 15:54

Szigorodnak a vélelmezett áramlopás eljárási szabályai

2018-02-15 15:52

Debrecen, Győr és Veszprém pályázatát választotta ki a szakértői testület

2018-02-15 15:23

Hóbaglyok a Debreceni Állatkertben

2018-02-14 15:52

Csütörtökön lejár a tavaszi félév első Diákhitel-igénylési határideje

2018-02-14 15:10

Ismét csökkennek az üzemanyagárak pénteken

2018-02-14 15:07

Szombaton kezdődik hivatalosan a választási kampány

2018-02-14 15:05

Kékestetőn fél méter körüli a hóvastagság

2018-02-14 15:03

Reneszánszát éli a házasság

2018-02-14 15:02

Másfél milliárd forinttal emelik az integrált térségi gyermekprogramokra szánt összeget

2018-02-14 14:57

Tovább nőtt az influenzás betegek száma

2018-02-14 10:30

Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága miatt

2018-02-14 09:47

Internetes tűzifahirdetéseket ellenőrzött a Nébih

2018-02-13 15:56

Beszerezhető a rotavírus-fertőzés megelőzésére a védőoltás

2018-02-13 15:56

NVB: már 88 pártot vettek nyilvántartásba

2018-02-13 15:10

Látogatási tilalom a debreceni Kenézy kórházban

2018-02-13 15:08

Országszerte helyi központok segítik majd a nők foglalkoztatását

2018-02-13 11:12

Országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból

2018-02-13 08:51

A nemzetiségi szavazók március 23-ig regisztrálhatnak

2018-02-12 14:55

Szerdától csökkennek az üzemanyagárak

2018-02-12 14:17

Corvin-lánc kitüntetéseket adott át Áder János a Parlamentben

2018-02-12 14:15

Emberölést akart öngyilkosságnak beállítani az iharosi gyilkosság gyanúsítottja

2018-02-12 14:13

Gyógyszercsempészeket fogtak Röszkénél

2018-02-12 14:11

Erősödött 2017-ben a Magyar Honvédség

2018-02-12 14:09

Ötszáz fölé nőhet a csontvelő-átültetések száma évente

2018-02-12 14:05

Február 15-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

2018-02-11 12:39

Hamarosan érkeznek az értesítők

2018-02-10 10:52

Magyarországról származó gyerekpezsgőt hívott vissza az osztrák Metro

2018-02-09 19:00

Már javában zajlik a mohácsi busójárás

2018-02-09 18:59

Elkezdődött a közétkeztetési szakácsverseny

2018-02-09 18:54

Megvan a magyar Bocuse D'or nyertese

2018-02-09 18:46

Országos influenza elleni népegészségügyi kampány indul

2018-02-09 18:40

Új baktériumtörzs segíthet a zöldségtermesztésben

2018-02-09 18:36

Egyre népszerűbb a duális képzés

2018-02-09 18:32

Emmi: folytatódnak az egyeztetések az egészségügyi ágazatban

2018-02-09 18:27

Egyre népszerűbb a mangalica és sikeres a sertéságazat is

2018-02-09 18:25

A magyar kormány a méhészek pártján áll a mézvitában

2018-02-09 14:15

Nyilvánosak a középiskolai központi felvételi eredményei

2018-02-09 14:14

Nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága

2018-02-08 13:51

Újabb változás a kazáncseréknél

2018-02-08 12:15

Enyhén nőtt szalmonellás megbetegedések száma

2018-02-08 12:15

Már cafeteriából is törleszthető a diákhitel

2018-02-08 11:44

Folytatódik a vándortábor-vezető pedagógus továbbképzés

2018-02-08 11:25

Eredetvédelmi fórumsorozat - főszerepben az etyeki pezsgő

2018-02-08 11:24

Még mindig nem érte el a csúcsát az influenza járvány

2018-02-08 10:58

Egyre többet vásárolunk nemzetközi webáruházakból

2018-02-08 10:40

Estig nem engedik be a kamionokat Szlovéniába ünnepnap miatt

2018-02-07 11:20

Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell bevallaniuk és befizetniük az szja-t

2018-02-07 10:17

Csaknem kétszáz gyermektábor közül választhatnak a családok

2018-02-07 09:58

Leeresztik a Balaton víztöbbletét

2018-02-07 09:27

Idén is lesznek TISPOL ellenőrzések

2018-02-07 07:17

Magyarországon az okostelefon tulajdonosok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek egy felmérés szerint

2018-02-07 07:07

Elsőfokú belvízvédelmi készültség a Tiszántúlon

2018-02-07 07:04

Kevesen tesznek félre nyugdíjas éveikre

2018-02-07 06:59

Nébih: Magyarországon eddig nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018-02-06 15:48

Nagy átalakulás a postaládáknál

2018-02-06 15:44

Több mint 9 ezer tonna ételt mentett meg az élelmiszerbank tavaly

2018-02-06 10:49

Drágul a liszt, drágább lehet a kenyér is

2018-02-06 10:03

A casco átlagdíja 8 százalékkal nőtt tavaly

2018-02-06 09:57

Csökken az üzemanyagok ára

2018-02-05 16:07

Sokba kerülhet az illegális agancsgyűjtés

2018-02-05 12:34

Fokozott figyelem kell a hideg időben

2018-02-05 12:33

Hamis gyógyszereket találtak a pénzügyőrök Röszkén

2018-02-05 12:20

Várpalotán adták át az első megújult Digitális jólét program pontot

2018-02-05 12:10

Látogatási tilalom van a tatai és a tatabányai kórházban

2018-02-05 12:06

A kincstár felkészült az előrehozott béremelés utalására

2018-02-04 10:33

Gyorsabb ítélethozatal várható a büntetőügyekben

Több százan dolgoznak a Moszkva melletti repülőgép-katasztrófa helyszínének átkutatásán (2018-02-12 10:08)

Megkezdődött a téli olimpia (2018-02-09 18:49)

Az EP az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezte (2018-02-08 14:54)

Magyar tortadíszítő nyerte el a cukrászok Oscar-díját (2018-02-07 07:24)

Atrocitások érik a lassúnak tartott hóeltakarítókat Moszkvában (2018-02-07 06:56)

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe (2018-01-12 15:57)

Múzeumba kerülhet Róma karácsonyfája (2018-01-09 11:31)

Havazott a Szaharában (2018-01-09 11:20)

Ki sem mennek az utcára – így vészelik át az ítéletidőt az amerikai magyarok (2018-01-08 11:33)

Földrengés rázta meg Montenegrót (2018-01-04 15:53)