Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2018-05-15 11:00



Madarak és Fák Napja Nyíregyházán

Május 10-e a Madarak és Fák Napja.

###

Nyíregyházán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kaktusz-ház Építése Alapítvány, valamint a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája szervezett programot a Tuzson János Botanikus kertben, tudta meg szerkesztőségünk. A nap folyamán 40 csoportban 870 gyerek fa-, cserje és madárfajokkal ismerkedett, kézműves foglalkozáson vettek részt, madárodúkat készítettek. Elültették az Év Fája, a virágos kőris egy csemetéjét is a botanikus kertben.

###

###

Versenyeket is hirdetett a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola. A hagyományos szavalóversenyen 19 óvoda 64 gyermeke mutatta be verstudását. Egy nappal később kalandos akadályversenyen vehetett részt az a hat általános iskolás csapat, aminek tagjai az előzetes feladatlapot a legeredményesebben töltötték ki. A Sóstói-erdőben, az „Erdész-szemmel” tanösvényen megrendezett versenyen nemcsak elméleti és gyakorlati tudásukat bizonyították, hanem azt is, hogy milyen rátermettek és esőállóak. Az utolsó állomásokon ugyanis egy hirtelen jött felhőszakadás is próbára tette őket, de ennek ellenére kitartottak és az eredményhirdetés is nagyon jó hangulatban zajlott.

 

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

- fotó: Nyírerdő -



További hasonló híreink

2018-05-25 16:03

Régészet napja Nyíregyházán

2018-05-25 12:42

Remek hangulatban telt az ovisok atlétikai versenye

2018-05-25 11:04

Eltűnt gyermekek világnapja - Megyénkben is sok az eltűnt

2018-05-25 10:44

Közös gyakorlat Kemecsén

2018-05-24 16:27

Több jelzőlámpát kikapcsolnak a belvárosban

2018-05-24 15:09

24 órás horgászverseny Oroson

2018-05-24 13:40

Súlyosbították a társukat autópályán hagyó öt férfi büntetését

2018-05-24 10:02

Kereskedelmi találkozó és élelmiszerhét

2018-05-24 09:01

Tiltott határátlépés Lónyánál

2018-05-24 09:00

Az Ibrányé a megyei kupa

2018-05-23 15:14

Idén is megnyílnak a tűzoltó laktanyák

2018-05-23 14:52

Mónus József íja - Igazi ereklyéhez jutott hozzá a gyűjtő

2018-05-23 12:37

Rúzsa Magdi koncert Máriapócson

2018-05-23 12:08

Újabb óvodák csatlakoztak az Ovi Zsaru programhoz

2018-05-23 12:01

Virágosítás gyerekekkel

2018-05-23 12:00

Különleges fűágyás a Kelet előtt

2018-05-23 10:02

„Étel-Mozgás-Élet” Roadshow Nyíregyházán

2018-05-22 16:33

Pünkösdi futók a Baktai-erdőben

2018-05-22 15:44

Városi Gyermeknap Nyíregyházán, a Kossuth téren

2018-05-22 15:22

Elhízás - korunk nagy betegsége

2018-05-22 12:43

ISF Röplabda Iskolai Világbajnokságra utaznak a Vasváris lányok

2018-05-22 09:32

Hagyományőrző úszóverseny Ózdon

2018-05-22 08:47

Mozaik Múzeumtúra Nyíregyházán

2018-05-22 08:14

Világbajnokságon a Vasvári

2018-05-21 16:35

Árokba borult és meghalt egy motoros Nyíregyháza közelében

2018-05-21 09:53

Gépkocsiban kutatott értékek után

2018-05-21 09:18

Megyei óvoda is nyert a Happy hét keretében

2018-05-20 09:52

Citerarekord született Nagykállóban

2018-05-20 09:39

Zárlatos hosszabító okozott tüzet

2018-05-18 14:38

A vesebetegség népbetegség

2018-05-18 13:08

Az internet veszélyei

2018-05-18 11:56

Fotonvizsgálat az élelmiszeriparban

2018-05-17 15:46

XII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál - 2018

2018-05-17 12:01

Hazai meccs és toborzás - Kistigrisek kerestetnek

2018-05-17 11:27

Afrikai sertéspestis - Megyénkben is felbukkant a vírus

2018-05-17 07:30

Összbírói értekezlet Nyíregyházán

2018-05-16 14:11

Megvannak a legszebben olvasók

2018-05-16 13:50

Felelőtlen hívással ne kockáztassa mások életét!

2018-05-16 12:59

Bíróságtörténeti kiállítás a Törvényszéken

2018-05-16 07:30

Horgásztóba hajtott egy gépkocsi

2018-05-15 15:06

Nem változik a hulladékszállítás

2018-05-15 14:52

Hegyi utca egyirányúsítás

2018-05-15 14:45

Épülnek/szépülnek az utak Nyíregyházán - itt folynak jelenleg a munkálatok

2018-05-15 14:41

Befejeződött a Család és Gyermekjóléti Központ Május 1. téri telephelyének a felújítása

2018-05-15 14:32

Mozaik Múzeumtúra Nyíregyházán

2018-05-15 12:53

Újra Karriernap a Nyíregyházi Egyetemen

2018-05-15 12:04

Speedmarathon eredmények a megyéből

2018-05-15 09:01

Gázszivárgáshoz riasztották a tűzoltókat

2018-05-14 13:34

Felborult egy bútorszállító kamion az M3-ason

2018-05-14 13:22

Tourist Police Bűnmegelőzési információs pont Sóstón

2018-05-14 13:01

Ezüstérem a „B” döntőn

2018-05-14 12:57

Ezüstérmet szerzett a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda csapata

2018-05-14 12:54

Városnap és Szelektív Szombat Nyíregyházán

2018-05-12 06:51

Női röplabda Extraliga - Ezüstérmes a Fatum

2018-05-11 14:53

Születés hete Nyíregyházán

2018-05-11 08:31

Normál fűtési idényen van túl a Nyírtávhő Kft

2018-05-11 08:14

Útlezárásokkal rajtol a Bringa Piknik

2018-05-11 07:36

Meditációs hétvége Nyíregyházán

2018-05-10 16:52

Felszentelték a Nyíregyházi Egyházmegye első püspökét

2018-05-10 15:39

Európa nap Nyíregyházán

2018-05-10 14:34

Harmincnégy településen kezdődött el a munka az Élelmiszerlavina programban

2018-05-10 11:59

Karriernap a Nyíregyházi Egyetemen

2018-05-10 10:23

Idén is lesz Szelektív Szombat

2018-05-10 07:48

Női röplabda Európa Liga - Két nyíregyházi játékos a keretben

2018-05-09 16:37

Elismerések a Magyar Sport Napján

2018-05-09 14:14

Környezetbarát autókat kapott a megyei kormányhivatal

2018-05-09 12:14

Rózsaágyás az Október 23. téren

2018-05-09 10:12

Miért praktikus a sarokkád?

2018-05-09 09:48

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kéri.

2018-05-09 07:23

Zárva lesz az Aquarius és a Fürdőház május 16-án és 17-én

2018-05-08 15:41

Útépítések, javítások Nyíregyházán

2018-05-08 11:26

Győzelmével az élre ugrott a Tigers

2018-05-08 09:02

Fogyjon orvosával rovat

2018-05-08 08:36

100 ezer forint a nyomravezetőnek

2018-05-08 06:37

Női röplabda Extraliga - Fölényes győzelmével előnyben a Békéscsaba

2018-05-07 16:42

Média és Zenebörze

2018-05-07 16:11

Helyszíni szemle a Korányin - Zajlanak az útfelújítások Nyíregyházán

2018-05-07 13:27

Megyei Kupa elődöntők a héten

2018-05-07 12:38

II. Szabolcs Megyei Tűzoltó Túra Székelyföldön

2018-05-07 11:34

Végig kezükben tartották a mérkőzést

Kisiklott egy vonat Olaszországban (2018-05-24 10:05)

Szűk körű temetése lesz Aviciinek (2018-05-23 09:33)

Új módszer a szívbetegségek megelőzésére (2018-05-23 09:29)

Erősödött a vulkáni tevékenység Hawaiion, a láva egy geotermikus erőművet veszélyeztet (2018-05-23 09:27)

Elhunyt Philip Roth, az egyik legjelentősebb kortárs amerikai író (2018-05-23 09:21)

Cannes - Magyar film nyerte a kritikusok különdíját (2018-05-19 20:53)

Több halálos áldozatot és sebesültet követelt a texasi lövöldözés (2018-05-18 17:10)

Válságtanácskozást tart a WHO az ebola miatt (2018-05-17 14:28)

Robbanásszerű kitöréstől tartanak Hawaii szigetén (2018-05-14 11:03)

Sztrájk miatt járatokat töröl a Brussels Airlines (2018-05-14 10:58)

Izrael nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (2018-05-13 08:57)

Milliók halnak meg a légszennyezéstől évente (2018-05-02 11:06)

Mérgezéses baleset történt egy cseh vegyipari vállalatnál, többen életveszélyes állapotba kerültek (2018-04-26 11:27)

Hercegi utód - Fia született Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek (2018-04-23 14:57)

Rémisztő ütemben szedi áldozatait a Lassa-vírus (2018-04-19 17:23)