Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

Helyi híreink

Belföldi hírek

Külföldi hírek

Bulvár hírek

Archívum

Áll a bál Romániában | 2017-01-25 09:23

Utcai tüntetéseket és hangos politikai vitát váltott ki a román kormány közkegyelmi rendeletének terve. A kabinet azt tervezi, hogy szabadon engedik az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részét. Az ellenzék szerint a kormány így mentené meg saját korrupt politikusait. Közben a román államfő bejelentette: népszavazást kezdeményez a büntető törvénykezés módosításáról. Klaus Iohannis román államfő hétfőn este jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez és kedd reggel már meg is tette az első hivatalos lépést, ugyanis levélben értesítette a parlament két házát a népszavazás előkészítésének beindításáról. Ebben a levélben az áll, hogy a referendum során a lakosságnak egyfelől a korrupciós ellenes harc folytatásáról, másfelől a köztisztviselők feddhetetlenségi követelményéről kell majd véleményt nyilvánítaniuk. Zajlik a vita Az államfő ugyanis úgy vélte, hogy nagy érdeklődés övezi ezeket a kérdéseket, miután több tízezren tüntettek vasárnap a büntető törvénykönyv módosítása és a közkegyelmi tervezet ellen. Szerinte szükség van a referendumra,...


Olasz lavina - Túlélőket találtak a hó alatt | 2017-01-20 16:09

  Olasz lavina - Túlélőket találtak a hó alatt Hat túlélőt, valamint öt halálos áldozatot találtak eddig a hó alatt a közép-olaszországi Rigopiano szállodánál - jelentette be az olasz tűzoltóság pénteken, helyesbítve a korábban közölt adatokat. Hat személyt találtak élve, közöttük két gyermeket. Elsőként egy kisfiút és édesanyját emelték ki a hóval borított épület roncsai közül. További négyet még nem tudtak kiemelni. Anya és fia a Rigopiano hotel konyhájában, egy födém alatt talált menedékre a szerda délutáni katasztrófa pillanataiban. Találtak maguknak élelmet, és tüzet is gyújtottak. Az első hírek szerint a mentőegységek tagjai a füst szagára figyeltek fel. Miután kiszabadították, kórházba szállították őket. Két további túlélőt is találtak még csütörtök hajnalban, akik a lavina perceiben nem tartózkodtak a szálloda épületében. Akár 30 ember is eltűnhetett a két nappal ezelőtti lavinában, amely maga alá temette a szállodát. Eddig két holttestet tudtak kiemelni az épület romjai alól, és az olasz sajtó értesülése szerint már három további holttestet lokalizáltak....


Ma iktatják be Donald Trumpot | 2017-01-20 10:37

Ma iktatják be hivatalába a republikánus Donald Trumpot, az eskütétel közép-európai idő szerint 18 órakor lesz. A ceremóniát helyi idő szerint délelőtt, a Capitolium nyugati lépcsőjénél tartják meg szigorú hagyományok alapján. Az alkotmány értelmében az elnököt az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság elnöke, John Roberts esketi fel négy évre, pontban tizenkét órakor (közép-európai idő szerint 18 órakor). Az alelnök esketésére kicsivel előbb, fél tizenkettőkor kerül sor.Az eskütétel után Trump rövid beiktatási beszédet tart, majd az elnöki és az alelnöki pár a Pennsylvania sugárúton elindul új hivatalába, a Fehér Házba. (Kép: atv.hu) Az ünnepségsorozatot az előzetes bejelentések szerint várhatóan tüntetések zavarják majd meg. Koncerttel, tűzijátékkal, gálavacsorával kezdődött meg csütörtökön az ünnepségsorozat Donald Trump beiktatásának ünnepségsorozata már csütörtökön megkezdődött: koszorúzással, tűzijátékos koncerttel és gálavacsorával.Miután a megválasztott elnök és családja – öt gyermekével és unokáival – csütörtökön...


Lavina zúdult egy olasz szállóra | 2017-01-19 10:35

Lavina zúdult egy kis szállóra a közép-olaszországi Pescara városában, Abruzzo régióban szerdán. A Rai olasz hírtelevízió szerint akár 20 ember is a hótömeg alatt rekedhetett. A Rigopiano di Farindola nevű hegyi szállót teljesen maga alá temette a lavina. A hotelnek 20 vendége volt. (Kép: hirado.hu) Az ANSA olasz hírügynökség úgy tudja, a hatóságok szerint három embernek veszett nyoma a lavina  következtében. Olaszország középső részét három közepes erejű földrengés rázta meg szerda délelőtt. A földmozgás Lazio, Marche és Abruzzo régiók határán történt. Lazio, de kiváltképpen Marche tartományban a tavaly augusztusi és októberi földrengések is súlyos károkat okoztak. A délelőtti földmozgásokat később egy 5,1-es erőségű utórengés követte. Indexkép: ujszo.com Forrás: hirado.hu


Vészhelyzet miatt kiürítették a metrót Rómában | 2017-01-18 17:07

  Vészhelyzet miatt kiürítették a metrót Rómában Két közepes erejű földrengés rázta meg szerdán Olaszország középső részét, a földmozgásokat érezni lehetett Rómában is, illetve abban a térségben, ahol tavaly több száz halálos áldozatot követelő rengések sorozata történt. Sérültekről és károkról egyelőre nem érkeztek hírek. Hírügynökségi beszámolók szerint Rómában elővigyázatosságból két metróvonalat is kiürítettek a rengések miatt. Az amerikai földtani intézet jelentése szerint az első, 5,3-as erejű földrengés középpontja 104 kilométerre északkeletre volt Rómától. Hasonló erősségű volt a második szerdai rengés is. Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet jelentése szerint az elmúlt hónapok rengései 600 négyzetkilométernél nagyobb területen változtatták meg a térség domborzatát, az epicentrum környékén például mintegy 70 centimétert süllyedt a talaj. Két közepes erejű földrengés rázta meg szerdán Olaszország középső részét, a földmozgásokat érezni lehetett Rómában is, illetve abban a térségben, ahol tavaly több száz halálos áldozatot követelő...


Brexit - Juncker: tévednek, akik azt hiszik, eljött az Európai Unió lebontásának ideje | 2017-01-18 16:56

  Brexit - Juncker: tévednek, akik azt hiszik, eljött az Európai Unió lebontásának ideje Teljesen tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy eljött az Európai Unió lebontásának és darabokra szedésének ideje - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán. Juncker hangsúlyozta, a brit EU-tagság megszűnéséről folytatott tárgyalások alatt arra törekszik majd, hogy jó eredményeket hozó megállapodást tudjanak kötni a szigetországgal. Teljesen tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy eljött az Európai Unió lebontásának és darabokra szedésének ideje - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán Juncker hangsúlyozta, a brit EU-tagság megszűnéséről folytatott tárgyalások alatt arra törekszik majd, hogy jó eredményeket hozó megállapodást tudjanak kötni a szigetországgal. Forrás - MTI


Brexit - Theresa May: az Egyesült Királyság nem marad az EU egységes belső piacának tagja | 2017-01-17 16:55

  Brexit - Theresa May: az Egyesült Királyság nem marad az EU egységes belső piacának tagja Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság nem maradhat az Európai Unió egységes belső piacának tagja, miután kilépett az EU-ból. May, aki a Lancaster House-ban, a brit kormány exkluzív londoni rendezvényközpontjában tartott beszédet kedden kormánya Brexit-tárgyalási célkitűzéseiről, kijelentette azonban azt is, hogy London "a lehető legnagyobb mértékű hozzáférést" kívánja elérni az uniós belső piachoz a brit EU-tagság megszűnése után. A kormányfő szerint a brit tagság megőrzése az egységes belső piacon azért nem lehetséges, mert az az EU-szabályok, köztük a szabad munkaerőmozgás uniós alapelveinek elfogadását jelentené, anélkül, hogy a brit kormánynak szavazati joga lenne e szabályozások alakításában. Emellett ha az Egyesült Királyság az EU egységes belső piacának tagja marad, akkor el kellene fogadnia az EU bíróságának jogi fennhatóságát is. Ez pedig azt jelentené, mintha az Egyesült Királyság ki se lépett volna az EU-ból. Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült...


Nem volt még ilyen választás az Európai Parlamentben | 2017-01-17 09:57

Az Európai Parlament elnöki posztjáról tartott szavazások történetében először fordul elő, hogy a választás előtt nem lehet tudni, ki kapja a legtöbb voksot. A szocialisták úgy érezték, nekik is jelölniük kell, nem fogadták el azt a megállapodást, amelynek értelmében most a Néppárt jelölhetett volna. A választás nem csak az EP-elnök személyéről szól, a tét ennél többnek látszik.. Új elnököt választanak kedden az Európai Parlament (EP) élére a testület strasbourgi plenáris ülésén, az eddigi elnök, Martin Schulz ugyanis leköszön, és inkább hazájában, Németországban dolgozik tovább. (Kép: jogszabalykereso.hu) Bukott a menetrend A nyolc frakció összesen hét elnökjelöltet indított. Schulz szociáldemokrata politikus, és egy korábbi megállapodás értelmében úgy volt, hogy a másik nagy pártcsalád, a Néppárt jelöltje követheti az EP élén. Ez a menetrend azonban bukott, nyílt választás lesz, ami új helyzet az EP-ben. Baracka Eszter, az M1 brüsszeli tudósítója szerint az EP-elnökválasztás történetében először fordul elő, hogy  a választás előtt nem lehet tudni, ki kapja a legtöbb szavazatot....


Donald Trump találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel | 2017-01-14 09:20

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának". Trump egyórás interjút adott a konzervatív napilapnak, amely helyi idő szerint pénteken este internetes oldalán részleteket közölt belőle. A megválasztott elnök a többi között arról beszélt, hogy "bizonyos ideig" fenntarthatja az Oroszország-ellenes szankciókat, de hangsúlyozta: "ha kijövünk egymással és Oroszország tényleg segít nekünk, akkor miért kellene bárkinek is szankciókat alkalmaznia olyasvalaki ellen, aki nagyszerű dolgokat tesz?". Bejelentette: felkészült arra, hogy valamikor a január 20-án tartott beiktatási ünnepsége után találkozzék Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. "Megértem, hogy ők szívesen találkoznának velem, és ez számomra abszolút rendben is van" - fogalmazott. Trump - akit néhány nap múlva iktatnak be hivatalába - utalt arra is, hogy...


Emberemlékezet óta nem esett ennyi hó Romániában | 2017-01-12 10:49

A helyenként 60-80 centiméteres hóréteg hatalmas káoszt okozott a közlekedésben, és az élet más területein is – az ítéletidő ráadásul egyéb országokban is letette névjegyét. (Kép: karpathir.com) Szerda este 23 óráig Románia tizenegy dél- keleti megyéjében havazásra és hóviharra vonatkozó sárga figyelmeztetés volt érvényben, emellett egy újabb figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Intézet, hideg időre, fagyra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést ma reggelig. A fővárostól keletre lévő régióban az elmúlt napokban több mint ezer embert kellett kimenteni a hó fogságából, az A2-es autópályára pedig nem lehetett felhajtani az időjárás miatt – csütörtökön hat szomszédos megyében továbbra sem lesz oktatás és pénteken öt megyében maradnak otthon a diákok. Ukrajna Ukrajna több régiójában még mindig kritikus a helyzet a havazás miatt – Odessza megyében például korlátozták a teherautók és a buszok forgalmát, a főutak tisztításában a határőrség és a hadsereg is részt vesz. Kijevben az egykori világbajnok bokszoló, ma Kijev polgármestere, Vlagyimir Klicsko esténként terepszemlét...



«1 | 2 »