Sir Arthur Conan Doyle 1859. május 22-én Edinburgh-ban született, ír szülők gyermekeként.

Az Edinburgh-i Egyetemen orvostant hallgatott, és dolgozott hajóorvosként is. Praxisa azonban nem volt túl sikeres, és amikor a betegeket várta, írással ütötte el idejét. Ez persze nem meglepő, hiszen még húszéves sem volt, amikor első irodalmi alkotása a Chambers’s Edinburgh Journal újságban megjelent.

Miután praxisát átköltöztette Southsea-be, elkezdett mélyebben foglalkozni az irodalommal.

Első jelentős alkotása A bíborvörös dolgozószoba volt, amely az 1887-es Beeton’s Christmas Annualben jelent meg, s egyben Sherlock Holmes – akit Doyle egyetemi tanáráról, Joseph Bellről mintázott – is ebben a műben tűnt fel először. A mesterdetektív az éles megfigyelőképesség és a logikus következtetés megtestesítője volt – alighanem az egyik legnépszerűbb fiktív krimifigura az irodalomban. A művek túlnyomó részét a detektív barátja és életrajzírója, Doktor John H. Watson narrálja.

Sherlock Holmes történeteit számtalanszor feldogozták, több filmes adaptációt is kapott, a leghíresebb Holmest játszó színész mindmáig Jeremy Brett, aki az 1980-as, 1990-es években egy angol tévésorozatban játszotta el a nyomozó szerepét. Persze nyilván nagyon sokan szeretik a Robert Downey Jr. főszereplésével készült Sherlock Holmes-filmeket is, melyekben Jude Law alakította Watsont.

Arthur Conan Doyle termékeny író volt, akinek egyéb művei közt találhatunk sci-fi történeteket, úgymint a számtalan filmfeldolgozást megért Az elveszett világ, történelmi regényeket, drámákat, regényes történeteket, lírát és prózát.

1930-ban, életének 72. évében halt meg szívrohamban. A New Forestben található minsteadi temetőben temették el.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió, nationalgeographic.com.es

FOTÓ

2022.07.05. 16:00

Ismét Budapesten lép fel John Malkovich

2022.07.05. 14:00

Halála után tíz nappal a pop királya ismét a csúcson volt

2022.07.05. 10:00

Új Metallica album készült a pandémia alatt?

2022.07.05. 08:00

Brunnhildák és nyári fröccsök – így hűsöl Bécs

2022.07.04. 16:00

Első Emelet 40 + Berkes 60 - "2 az egyben" koncert lesz decemberben a Sportarénában

2022.07.04. 14:00

Főzőverseny, strandfoci torna és koncertek is várják a Tiszafüredi Halasnapok látogatóit

2022.07.04. 12:00

Ezért néz ki olyan jól 61 évesen George Clooney

2022.07.04. 10:00

Ma van az amerikai függetlenség napja

2022.07.04. 08:00

A hétvégén megkezdődött a hivatalos hajózási szezon a Balatonon

2022.07.03. 10:51

Elektromos vagy gázgrillt használjunk fa vagy szén helyett - életbe lépett az országos tűzgyújtási tilalom

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő