Annak ellenére, hogy már túl vagyunk az ünnepeken, 2021. első napjaiban a Wham! klasszikusa, 36 év után az első helyre tört a brit slágerlistákon.

Ezzel a “Last Christmas” rekordot állított fel, hiszen a leghosszabb időn belül vezeti többször is a slágerlistákat. George Michael családja azt nyilatkozta, a hír, hogy a dal ismét az első helyen áll a zenei listákon, elmondhatatlanul boldoggá tette őket.

A „Last Christmas” az elmúlt héten 9.2 milliós streamelést ért el, 36 évvel a megjelenése után!

„Egy ilyen nehéz év után, amilyen 2020. volt mindannyiunk számára, és abban az időszakban, amely George számára olyan különleges volt, nagyon hálásak vagyunk, mindenkinek, aki ezt lehetővé tette – tudva mennyit jelentene ez számára”

– áll a család közleményében.

George Michael és Andrew Ridgeley, vagyis a Wham! slágere 1984-ben született. Ridgley úgy fogalmazott, „el van ragadtatva” és „elmondhatatlanul boldog”, a hír hallatán, hogy a daluk 36 év után ismét vezeti a slágerlistákat. „Ez méltó tisztelgés George dalszerző géniusza előtt, és olyasvalami, ami ma végtelenül boldoggá és büszkévé tenné őt” – mondta Ridgeley.

Fotó: Frank Molter/Getty Images

2022.01.19. 16:00

Tom Hanks játszik a népszerű svéd vígjáték ameriaki adaptációjában

2022.01.19. 14:00

Áprilisban tartják a Grammy-gálát

2022.01.19. 12:00

22 éve lett listavezető a Pink Floyd kultikus albuma, a „The Wall”

2022.01.19. 10:00

Bruce Springsteen kereste a legtöbbet 2021-ben

2022.01.19. 08:00

Új online sorozatot indít a Madách Színház

2022.01.18. 16:00

Stevie Wonder 33 éve zenetörténelmet írt

2022.01.18. 14:00

Már nem táncol farkasokkal, hanem gitározik és énekel - Kevin Costner 67 éves!

2022.01.18. 12:00

Grenoble vette át az Európa zöld fővárosa címet

2022.01.18. 10:00

A belgák az élen, a magyarok a 39. helyen zárják az évet a FIFA világranglistáján

2022.01.18. 08:00

A skót dialektus "veszélyeire" figyelmeztető levél is napvilágot lát az új Robert Burns versgyűjteményben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő