Bob Marley legidősebb fia, a nyolcszoros Grammy-díjad ikon, Ziggy Marley tavaly koncertezett először Magyarországon. A nagysikerű fellépést követően pedig végre a főváros is célba veszi – július 30-án a Budapest Park színpadán lesz látható.

Ziggy Marley egészen kiskorában került kapcsolatba először a zenével. Mindössze tíz éves volt, amikor a stúdióban figyelte meg édesapját lemezfelvétel közben, illetve többször turnézott is Bob Marley-val, sőt, ’78-ban (ekkor még mindig csak tíz éves volt) a kingstoni One Love Peace koncerten színpadra is állt.

Egy évvel később aztán testvéreivel – Sharonnal, Cedellaval és Stephennel – közösen megalapította első zenekarát, a Melody Makerst. A szupergroup létrejötte egyébként Bob Marley egyik nagy kívánsága volt, ám ez sajnos csak halála után következett be. A zenekar csodálatos életpályát járt be, majd a kétezres évek elején a frontemberként tevékenykedő Ziggy úgy döntött, szólókarrierbe kezd. Első önálló lemeze 2003-ban jelent meg Dragonfly címmel.

A nyolcszoros Grammy-díjas reggae ikon azóta már számtalan alkalommal bizonyította tehetségét, rátermettségét, illetve a zene iránti tiszteletét és szenvedélyét. A rengeteg elismerés mellett természetesen a közönséget is megnyerte magának. Tavaly jelentkezett immáron hetedik nagylemezével, ami a Rebellion Rises címet kapta, és amelyet Ziggy maga írt, rögzített és producerelt.

2021.12.08. 15:30

Hotel California 45!

2021.12.08. 12:30

Már 41 éve nincsen velünk John Lennon

2021.12.08. 12:00

Gyémántlemez lett Mariah Carey karácsonyi slágere

2021.12.08. 10:00

Telt ház előtt nyitott ki a milánói Scala

2021.12.08. 08:00

Pingvin lesz az HBO Max Batman-sorozatában Colin Farrell

2021.12.07. 15:00

Pontosan 42 évvel ezelőtt Stingék ha nem is a fellegekben, de a Holdon „jártak”

2021.12.07. 10:00

Jótékony célt szolgál az ABBA karácsonyi dala

2021.12.07. 08:44

Zenésztársai a közösségi oldalakon is búcsúztak Kóbor Jánostól

2021.12.07. 08:00

Debrecenben és Budapesten lép fel a világhírű The Golden Voices of Gospel

2021.12.06. 15:30

35 éve, Mikuláskor a Europe vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő