Pontosan fél évszázada, 1971 július 2-án, az angliai Surrey College-ban állt először közösen színpadra Freddie Mercury, Brian May, Roger Taylor és John Deacon.

A Queen története igazából már 1968-ban elkezdődött, amikor Brian May és Tim Staffel énekes Roger Taylorral kiegészülve a Smile nevű egyetmi bandában zenéltek. Még lemezük is megjelent, de a várt siker elmaradt, a csalódott Tim Staffel pedig elhagyta a zenekart. Ebben az időben Freddie Mercury egy másik együttes, a Wreckage vokalistája volt, ám gyakran járt a Smile fellépéseire, sőt a próbáikon is megjelent, és ismerte a zenéjüket.

Így amikor 1970-ben Staffel elhagyta a zenekart, adta magát a lehetőség, hogy Freddie Mercury átvegye a helyét. A zenekar Freddie javaslatára Queen néven folytatta a zenélést. Ám a bandából még hiányzott egy basszusgitáros. A Queen új tagját hirdetés útján próbálták megtalálni. A meghallgatások során, 1971 februárjáben John Deacon volt az, akiről Freddie Mercury, Brian May és Roger Taylor egyöntetűen úgy érezték, hogy a gitárjátéka és a személyisége is passzol a Queenhez.

A zenekar ezek után nem tétlenkedett, új dalokat írt és kereste a lehetőséget, hogy azokat megmutassa a közönségnek. Ez az alkalom 1971. július 2-án jött el, amikor a Queen az új, teljes felállásban a Surrey College-ben lépett fel.
A többi már (zene)történelem…

Fotó: Michael Putland/Getty Images

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

2021.10.21. 09:25

Eddig soha nem hallott dallal lepi meg a rajongóit az ABBA

2021.10.21. 07:41

Tűzgömböt láttak Magyarország felett

2021.10.20. 16:11

Angie 48 éve hódít

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő