A kultikus sorozat első részét 1969. október 5-én sugározta a BBC, amely kezdetben fenntartásokkal kezelte az új műsort, és “eldugta” a műsorfolyamban. Ennek ellenére a nézők közt egyre népszerű lett Monty Python Repülő Cirkusza – a többi pedig már történelem…

A kultcsoportot 1969-ben alapította Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin és egy amerikai animátor, Terry Gilliam.

Műsorukat, a 45 részes, egyenként félórás Monty Python Repülő Cirkuszát (Monty Python’s Flying Circus) a BBC 1969 és 1974 között sugározta.

A sorozattal igencsak mostohán bánt a csatorna: késő este vetítették (egyébként a Magyar Televízióban is éjjel 11 után volt látható), majd többször is más időpontra helyezték át, néha el is halasztottak egy-egy részt más műsorok miatt. Nem országosan sugározták, sokan csak hallottak róla, de a fokozódó érdeklődés miatt a BBC lehetőséget adott a folytatásra – írta a Wikipedia.

Néhány jelenet önmagában is sláger lett, többek között a Döglött Papagáj, a Favágódal, a Spam, a Nudge Nudge, A spanyol inkvizíció, Az év leghülyébb arisztokratája és Hülye járások minisztériuma.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő