1970. szeptember 18-án halt meg minden idők legnagyobb gitárosa, Jimi Hendrix, akinek hatása felmérhetetlen a rockzenére, utána már nem lehetett úgy játszani a hangszeren, ahogy előtte.

Tizenhét évesen már a zenéből élt. Tizenkilenc évesen lopott autóban kapták el, a börtön helyett felajánlott katonai szolgálatot választotta. Bátor, de fegyelmezetlen bakának bizonyult, a sereg 1962-ben megvált tőle. Ezután Little Richard, Ike és Tina Turner, King Curtis kísérő együttesében is megfordult. 1966 nyarán Chas Chandler, az Animals együttes basszusgitárosa felfigyelt rá és magával vitte Londonba. Chandler szervezte meg első zenekarát, a Jimi Hendrix Experience triót, amelyben Noel Redding pengette a basszusgitárt, a dobokat Mitch Mitchell püfölte.
Első kislemeze a Hey Joe volt, majd hamarosan olyan dalokkal rukkolt elő, mint a Foxy Lady, a Purple Haze, az All Along The Watchtower, a The Wind Cries Mary és a Voodoo Child – utóbbi gitárriffje sokak szerint a legjobb, amelyet valaha írtak.
Hendrix rövid, alig négyéves pályafutása alatt csak három stúdióalbumot vett fel, ezek az Are You Experienced, az Electric Ladyland és az Axis: Bold as Love, emellett három koncertlemeze jelent meg.
A figyelmet nemcsak virtuóz játékával hívta fel magára, hanem számtalan újításával is.
Életének utolsó két éve szakmailag, pénzügyileg és magánéletét tekintve is viharos volt. Vitába keveredett menedzserével, kiadójával, 1969-ben új, rövid életű együttest szervezett Band of Gypsies néven, emlékezetes koncertet adott Woodstockban.
Utolsó koncertjét 1970. szeptember 6-án egy németországi fesztiválon adta, ennek – egyébként rossz minőségű – felvétele fennmaradt.
Színpadon utoljára néhány szám erejéig szeptember 16-án egy londoni klubban, Eric Burdon társaságában állt.
Halálát illetően is lehetetlen kibogozni, mi a valóság és mi a spekuláció. Utolsó napjairól legközelebbi barátai is ellentétes beszámolókat adnak, annyi azonban biztos, hogy 1970. szeptember 18-án halt meg.
A gitáros 27 évesen távozott örökre… Ugyanilyen idősen halt meg 1969-ben Brian Jones, a Rolling Stones gitárosa, majd néhány héttel később Janis Joplin, 1971-ben pedig Jim Morrison, a Doors énekese, majd 1994-ben Kurt Cobain, 2011-ben pedig Amy Winehouse.
Jimi Hendrix londoni lakását halálának 50. évfordulója apropóján felújították, és azóta bárki betekintést nyerhet a fiatalon elhunyt zenész egykori mindennapjaiba. Két éve a MailOnline is bemutatta a London belvárosában lévő lakást A Brook Street 23-as szám alatt álló házban a zenész és barátnője, Kathy Etchingham két évet élt együtt- írja a Travelo.hu.
Forrás: MTI, Travelo
Fotó: Walter Iooss Jr./Getty Images