A budapesti Városi Színházban tartották a film bemutatóját. A Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezésében készült Lúdas Matyi főszereplője Soós Imre, a tragikus sorsú színész volt.

Soós Imre 1951-ben Karlova Varyban alakításáért díjat is kapott. A film a második világháború és “a fordulat éve”, a kommunista hatalomátvétel után készült el. A kultúrpolitika vezetői az államosított filmgyárat is “ideológiai üzemként” kezelték, a forgatás például 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján kezdődött. A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott a művön. Az új magyar film büszkeségének szánt alkotáshoz olyan főhőst kerestek, aki a szegény ember igaz ügyét mindenki által átélhetően viszi diadalra, a párt filmpolitikai bizottságának választása végül Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett.
A címszerepre először Gábor Miklóst szemelték ki, de aztán túl intellektuálisnak találták és a húszéves Soós Imrét választották.

A filmben mások mellett Horváth Terit, Ruttkai Évát, Somlay Artúrt, Görbe Jánost és Kiss Manyit is láthattuk. A Lúdas Matyit hatszáz statisztával, sok külső helyszínen forgatták, és a színes technika fejletlensége miatt napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, mert az árnyékos részeken megváltoztak a színek.

Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak látszott, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A forgatás során “színnaplót” vezettek. A mű a forgatás után két évvel elvesztette színeit, a hang pedig olyan torz volt, hogy 1961-ben újraszinkronizálták és fekete-fehérben vetítették. Lúdas Matyi Soós Imre helyett sokáig Csíkos Gábor hangján szólalt meg. A filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum 2004-ben mintegy 35 millió forintos költséggel, digitális technikával újította fel. Az első egész filmre kiterjedő hazai digitális színrestaurálás során több filmhibát szoftverrel nem is lehetett kijavítani, a munkát manuálisan, kockánként kellett elvégezni és a hangokat is helyreállították. Az újjászületett alkotás 2010-ben DVD-n is megjelent, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított legjobb 53 magyar film közé.

A Lúdas Matyit számos országban vetítették.

Vasárnap estig pedig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be.

Forrás: ezenanapon, Wikipedia, Retro Rádió, MTI

Fotó: Wikipedia

2021.12.01. 14:09

Beatles-könyv jelent meg magyarul, az angol kiadással egy időben

2021.12.01. 12:00

Deep Purple-klasszikusok Ian Paice-szel - Budapesten koncertezik a brit banda dobosa

2021.12.01. 10:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2021.12.01. 08:00

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

2021.11.30. 14:00

Billy Idol 66!

2021.11.30. 12:00

Lisztet és Chopint játszik az okospad

2021.11.30. 10:00

„Sötét illattal” jelentkezett a Balck Sabbath gitárosa

2021.11.30. 08:00

Megkezdődött az énekesmadár-etetési szezon

2021.11.29. 16:00

Julia Roberts és George Clooney miatt átépítettek egy fél szigetet

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő