Koncerttel tiszteleg a zenész emléke előtt a TRIP hajó.

Gyerekkorát a Fejér megyei Tordason töltötte, dolgozott kőműves-segédmunkásként, többször felvételizett sikertelenül a Képzőművészeti Főiskolára, nevelő volt egy szakmunkásképzőben, felsősöket tanított Kőbányán – így indult és alakult Cseh Tamás élete és fiatalkora. Innen jutott el 1993-ban a Liszt Ferenc díjig, majd később a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjéig.

Január 22-én, a magyar kultúra napján lenne 76 éves. Előtte tiszteleg a színházi programokat és koncerteket különleges környezetben, egy dunai hajón megvalósító TRIP hajó.

Az egyedülálló hangulatú dalok mellett Cseh az általa indított bakonyi indiántáborokról is híres volt. Gyermekkora óta érdeklődött az indiánkultúra iránt és az érettségi után néhány társával elhatározta, hogy indián öltözékben megküzdenek egymással. Így született meg a bakonyi indiánjáték: a csapathoz folyamatosan újak csatlakoztak, és kutatni kezdték, hogyan éltek, harcoltak, hímeztek vagy beszéltek az amerikai őslakosok. A máig is két héten át tartó játékban a résztvevők különböző törzsekbe tartoznak, mindnek saját szokásrendszere, dalai, táncai vannak. Cseh Tamás 2009-es temetésén társai indián hagyományok szerint búcsúztak el tőle.

Január 26-án 18.30 – tól a hajón a közönség kedvenc dalaiból élőben húzzák ki az aznapi repertoárt…

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő