Tizenhat évvel a halála után is csúcson a pop királya: 2025-ben ismét a legjobban kereső elhunyt híresség a Forbes napokban közzétett listáján Michael Jackson, akinek 105 millió dollárt termelt a hagyatéka, 2026-ban pedig Michael címmel érkezik életrajzi filmje. Amit óriási várakozás előz meg – az első trailert mindössze 24 óra alatt több mint 116 millióan tekintették meg. Ehhez a nemzetközi érdeklődéshez kapcsolódva mutatja be budapesten nyílt tárlat az ikon pályáját és személyes budapesti történeteit – többek közt egy különleges gyorshajtási bírságét.

Az emberközel, ikonikus, interaktív tárlat a színpadi mítosz helyett az embert állítja középpontba, Budapesthez köthető exkluzív relikviákkal és életnagyságú fi gurákkal idézve meg a legendát. A pop királya legutóbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy a róla szóló film első előzetese 24 óra alatt 116,2 milliós nézettséget ért el.

A tárlat nemcsak egy korszakot idéz meg, hanem közel enged ahhoz a zenei fenoménhoz is, aki a rekordok mögött állt és a színpadi illúzió mestere volt gravitációt meghazudtoló dőléséig újradefi niálta az előadóművészetet. A látogatók komplex, audiovizuális élmény részesei: a kurátori koncepció középpontjában eredeti, hiteles relikviák állnak, amelyek Michael Jackson pályájának meghatározó korszakaiból rajzolnak ki egy történetet.

A páratlanul értékes gyűjtemény több évtizedes munka eredménye: Nagy Balázs magángyűjtő a világ aukciósházainak kínálatából, filmes archívumokból és zenetörténeti forrásokból válogatta össze a darabokat, közülük több most először látható Magyarországon.
Kiemelt szerepet kapnak a budapesti történetek: 1994-ben Michael Jackson friss házasként érkezett Lisa Marie Presley-vel Budapestre, hogy leforgassa a
HIStory-albumot beharangozó reklámfi lmet. A látogatás egyszerre volt munkaút és afféle nászút, és jelentős médiafi gyelmet kapott. E korszak relikviái: a forgatáson viselt fekete Swarovski-kesztyű és ing, a HIStory-turné arany–ezüst sisakja, valamint egy gyorshajtási cédula, amelyet a Kempinski folyosóját őrző magyar rendőrnek dedikált Michael Jackson.

A válogatás további olyan, azonnal felismerhető ikonokat is megidéz, mint a Smooth Criminal fehér kalapja és a HIStory-korszak balkezes Swarovski kristálykesztyűje. A Billie Jean előadásainak rítusa – a mindig pontosan érkező kalapdobás és a megkerülhetetlen moonwalk – szintén felvillan.

„Ha minden fellépésen nagyjából hat métert hátrált, élete során hozzávetőleg két kilométert moonwalkolt a közönség előtt — köztük Budapesten is.” Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket oszt meg a látogatókkal Nagy Balázs gyűjtő, a kiállítás kurátora, aki a videós narrációkkal teremről teremre kíséri végig a látogatókat. Személyes történetekkel, anekdotákkal enged bepillantást a poplegenda életének díszletei mögé, megmutatva a Dangerous-korszak letisztult, üzenetközpontú ívét, a fi náléban látható „felszállás” színpadi trükkjének megoldását, és a Smooth Criminal gravitációt meghazudtoló dőlésének precizitását. Kifut innen az a videóforradalom is, amely a Thriller kisfilmes nyelvétől és a Black or White alakváltásaitól a Scream kiemelkedő költségvetésén át a Ghosts Stephen Kinggel közös történetépítéséig és Stan Winston maszkmesteri világáig ível.

Michael Jackson munkássága a popkultúra alapvető hivatkozási pontja: zenéi, videoklipjei és színpadi megoldásai máig hatnak. Műveiből világszerte játszott musical készült, a Cirque du Soleil önálló produkcióban dolgozta fel dalait, a rádiók műsorán és a zenei listákon ma is előkelő helyet foglalnak el felvételei. A kiállítás ehhez kínál hiteles, tárgyi alapú, budapesti fókuszú kontextust — családoknak, iskolai csoportoknak, rajongóknak és érdeklődőknek egyaránt.

A Michael – the HIStory kiállítás Budapesten, a Kecskeméti utca 5.-ben, a Kálvin térnél naponta 10:00–19:00 között látogatható, 2026. február 1-jéig.

Fotó: Boldog Ati / Michael – the HIStory kiállítás

38 éve George Michael szólóban is bevette a brit albumlistát

Különleges tárlat idézi meg Michael Jackson budapesti látogatását

Visszavonul a rockzene egyik legendája

57 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró az óceán túlpartján

Sonny & Cher közel fél évszázaddal ezelőtt utoljára állt együtt színpadra

Ma van a kedvesség világnapja

181 éve hivatalos a magyar nyelv Magyarországon

Törőcsik Marira emlékeznek a Nemzeti Színházban

41 éves Madonna első listavezető albuma

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő