A ma 66 éves Walter Bruce Willis az egykori NSZK-ban, Idar-Obersteinben egy amerikai katonai bázison született. Bruce nem volt éppen jó tanuló de a zenélés és az iskolai drámakör annál inkább vonzotta, és egészen fiatal kora óta készült a színészi pályára.

Bruce német anya és amerikai apa gyerekeként született, Németországban, ám alig pár hónapos volt, amikor a család visszaköltözött az Egyesült Államokba, Penns Grove-ba, New Jersey államba. Itt nőtt fel és járt iskolába Bruce, akit a tanulás nem nagyon izgatott és bár nagyon eleven gyerek volt az az iskolai színjátszókör lekötötte, emellett gimnazistaként egy zenekarban is játszott – a zenélés a mai napig a hobbija. Már fiatalon tudta, hogy mit szeretne: színész lenni – ezért beiratkozott a drámatagozatáról híres Montclair State College-ba, amit el, ahol diplomát szerzett. Rengeteg castingra járt, nem sajnált időt, energiát arra, hogy valóra váltsa álmát. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen 1977-ben megkapta első szerepét, majd főként Broadway darabokban láthatták a nézők. A ’80-as években aztán nemzetközi hírnévre is szert tett, miután kiválasztották a Simlis és a Szende című sorozat főszerepére. Alakításáért Emmy-díjat is kapott. A sorozatot mi is nagyon szerettük.

Willis óriási sikert aratott a Nem látni és megszeretni című filmben, melyben Kim Basinger volt a partnere, majd következtek az igazi sikerfilmek: a Drágán add az életed! első része és később a Ponyvaregény. Tulajdonképpen szinte az összes filmje kasszasiker lett, imádtuk A hatodik érzékben, a Bérgyilkos a szomszédomban és természetesen az Armageddonban is.

Felbukkant a Jóbarátok c. sorozatban is és ő volt a hangja Mickey-nek, a Nicsak, ki beszél! gyermekszereplőjének.

Willis a Zsarulesen című film premierjén találkozott Demi Moore-ral, akivel 1987-ben házasodtak össze és három lányuk született: Rumer Glenn Willis (1988), Scout LaRue Willis (1991) és Tallulah Belle Willis (1994).

Amerika kedvenc sztárpárja végül elvált, de mindketten megtalálták a boldogságot, Bruce később Emma Heming fotómodellt vette feleségül, két lányuk született. Pályája folyamán Willis több filmben is katona szerepet játszott, így a Szükségállapotban, a Hart háborújában, A Nap könnyeiben. Lévén katonacsaládban nőtt fel, Willis nyilvánosan támogatja az Egyesült Államok haderejét.

Bruce Willis ma is az egyik legelismertebb színész, akciósztár, aki a Hollywoodi Hírességek Sétányán 2006. október 16-án kapott csillagot.

Forrás: Wikipedia, IMDb

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő