Ezen a héten ugyan sok lesz a napsütés, de ismét érkezik egy hidegfront, maximum 20 fok körüli csúcsértékek várhatók, de jelentős lehűlésre nem kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn reggel még nagyrészt erősen felhős idő lesz a jellemző, majd több órára kisüt a nap. Elsősorban a kora délutáni órákig elszórtan lehet eső, zápor, nagyobb eséllyel a délnyugati és az északkeleti megyékben. Sokfelé megélénkül, főleg az ország északi felén helyenként megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 4-10, napközben 14-19 Celsius-fok lesz.

Kedden sok napsütés várható, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megerősödik a szél. Hajnalban jellemzően 0 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken, főleg az északkeleti megyékben néhol gyenge fagy is előfordulhat. Délután 17-23 fok várható.

Szerdán napközben is napsütéses idő várható. Estétől az érkező hidegfront mentén egyre többfelé fordulhat elő záporeső, esetleg zivatar. Több helyen megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet 2-10 fok között valószínű. A nappali maximumok 18-23 fok között alakulnak.

Csütörtökön hajnalban, reggel keleten még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Sokfelé élénk, az ország északi felében helyenként erős lehet a szél. A hajnali 4-10 fokról 16-21 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Pénteken napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A délnyugat felől felvonuló csapadékzónából többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-12, a legmagasabb hőmérséklet 15-21 fok között alakul.

Szombaton napos idő várható, csapadék nélkül. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 4-9, a délutáni órákban 15-20 fok lesz a jellemző.

Vasárnap sem várható csapadék. Helyenként megélénkül a légmozgás. A leghidegebb órákban 2-7 fok lesz. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Forrás: MTI

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő