Hatalmas érdeklődés övezi a hamarosan mozikba kerülő, Michael Jacksonról szóló életrajzi filmet. Rekordszámú jegy kelt el elővételben a Fandangón, az AMC-n és a produkció hivatalos oldalán. Különösen nagy az érdeklődés a film IMAX formátumú vetítései iránt.

Mivel a számláló folyamatosan ketyeg, pontos adat nincs forgalomban az elővételről a World of Reel filmes blog tudósítása szerint, de viszonyítási alapként annyit azért tudni lehet, hogy a szám jóval nagyobb, mint a korábbi műfaji rekorder, a Bohém rapszódia esetében volt.

Iparági elemzők a nagy érdeklődés alapján 80-90 millió dolláros első hétvégi észak-amerikai bevételt jósolnak, hozzátéve, hogy az azonos időszakra vetített nemzetközi bevétel ennél is nagyobb lehet, mert a Pop Királya bizonyos régiókban (Nyugat-Európa, Latin-Amerika) ma is még nagyobb népszerűségnek örvend, mint hazájában.

A Michael a globális szupersztár indulását és felemelkedését mutatja be a Jackson Five családi formációban töltött évektől az áttörést jelentő Bad című album megjelenéséig. Antoine Fuqua rendező (A védelmező-franchise, Kiképzés, Emancipáció) csaknem négy órányi filmes anyagot állított össze, ebből az első két óra teszi ki a Michael című produkciót. Iparági értesülések szerint a folytatás, azaz a másik majdnem két órás film bemutatása attól függ, milyen teljesítményt nyújt az első rész a mozikban. A gyártó Lionsgate stúdió vezetői árgus szemmel figyelik a mutatókat. Mivel a kilátások több mint biztatók, nagyon valószínűnek tűnik, hogy hamarosan mozikba kerül a Michael második része is.

A Michael  hazai bemutatója április 22-én lesz.

Fotó: Glen Wilson

Hét évtizeddel ezelőtt vezette először az amerikai slágerlistát a Király

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő