A nyár kihagyhatatlan romantikus vígjátékában a két világsztár egy teljesen új oldalát mutatja meg: az Oscar-díjas Charlize Theron elképesztő humorával, míg a vígjátékok fenegyereke, Seth Rogen őszinte és érzelmes bájával hódít. Kettejük párosa már az első tesztvetítéseken lenyűgözte az amerikai sajtót, akik többek között az év egyik legimádnivalóbb vígjátékaként emlegették ezt a formabontó filmet.

A Csekély esély sztorija:

Az sors útjai totálisan kifürkészhetetlenek. Charlotte (Charlize Theron) gyönyörű, szuperintelligens, befolyásos nő, nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Fred (Seth Rogen) tehetséges újságíró, egy nagyra nőtt gyerek, aki susogós szerkójában élvezi az élet örömeit. Kettejükben az égvilágon semmi közös nincs… kivéve, hogy a 16 éves Charlotte egyszer vigyázott a kiskamasz Fredre, aki persze egyből belezúgott a szőke hercegnőbe.

És akkor sok-sok év után a férfi és a nő találkozik. A férfi legerősebb fegyverével, a humorával letaglózza a nőt, aki a stábjába egyből fel is veszi őt szövegírónak. Pár közösen átbeszélt szónoklattal később a két teljesen különböző ember között – döbbenet a köbön – felizzik az a bizonyos szikra, és egy világot átívelő románc veszi kezdetét lopott csókokkal, diplomata bálokkal, rivaldafénnyel, elnöki jelöléssel, és egy kis drogos beütéssel. Mert bármennyire csekély az esély, a lehetetlen néha tényleg valóra válik…

A film nyáron érkezik a mozikba.

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

2021.12.03. 12:00

Tony Bennettel és Lady Gagával tér vissza a népszerű MTV Unplugged koncertsorozat

2021.12.03. 10:00

Másodfokon is megnyerte a Mail on Sunday elleni sajtópert Meghan Markle

2021.12.03. 08:00

Albumon élvezhetjük Magyarország természethangjait

2021.12.02. 16:00

Újra kanapékoncerteket adnak a Bécsi Filharmonikusok

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő