Tizedik alkalommal bocsátott ki bélyegkisívet a kínai újévhez kapcsolódóan a kínai horoszkóp motívumaival, mely ezúttal a soron következő, 2023. január 22. és 2024. február 9. közötti időszakot, a Víz elemhez tartozó Nyúl évét köszönti.

A kínai horoszkóp bélyegsorozat legújabb darabját a budapesti Bélyegmúzeumban mutatták be. A bélyegkisívben található kétféle bélyegképen, valamint az alkalmi borítékon virágokkal díszített nyúlmotívumok láthatók.  Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon (FDC) található bélyegző lenyomatán a virágmotívumok ismétlődnek.
A bélyegkisív Maros Krisztina tervei alapján 20 ezer példányban a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült, mely hétfőtől kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházán keresztül is.

Jang Csao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője szerint a tízéves hagyomány, a kínai újév alkalmából kibocsátott bélyeg, amely a két nép közötti régi barátságról tesz tanúbizonyságot. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig hangsúlyozta, hogy Magyarország és Kína példamutató módon mindig is a tisztelet hangján szólt egymáshoz.

Balczó Barnabás, Magyar Posta elnök-vezérigazgatója úgy vélte, hogy magyar-kínai kulturális kapcsolatok erősítése céljából, a Nyúl Éve alkalmából hétfőn kiadott bélyegek a bélyeggyűjtők gyűjteményében komoly értéket fognak képviselni.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

2023.01.30. 18:02

Fél évszázada koncertezett először a Kiss

2023.01.30. 14:00

"Már az iskolában érdeklődött a zenélés iránt" - Isten éltesse Phil Collinst!

2023.01.30. 12:00

Elhunyt a"Papa Was a Rollin' Stone" szerzője

2023.01.30. 10:00

54 évvel ezelőtt utoljára koncertezett a Beatles

2023.01.30. 09:00

Több mint negyven évet töltött a színészi pályán: Gene Hackman 93 éves!

2023.01.29. 10:00

Akinek a bajusz is tökéletesen áll: Tom Selleck 78 éves!

2023.01.27. 16:45

Mit eszik Tom Cruise, amitől örökifjú marad?

2023.01.27. 14:10

Megújult a leopárdok és tigrisek kifutója a fővárosi állatkertben

2023.01.27. 12:00

A sztárrendező rajong a bátyjáért, aki Bruce Willis

2023.01.27. 10:00

Ma ünnepli 79. születésnapját a Pink Floyd dobosa

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő