Ma, a YouTube-on debütál a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb filmje, amely oktató jelleggel, animációk, videóbejátszások segítségével tárja a nézők elé a Szózat történetét érdekességekkel, szórakoztató epizódokkal tarkítva.

„A Szózat regényes története” című dokumentumfilmben Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget a vers és zene kapcsolatáról.

Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója 1943-ban írt ki pályázatot Vörösmarty költeményének megzenésítésére. A filmből kiderül, hányan pályáztak, miért maradt csupán három pályamű, amelyek közül a közönségszavazás alapján lett győztes a mindössze huszonnégy éves Egressy Béni munkája, továbbá hogyan kapcsolódik Erkel Ferenc a Szózat történetéhez.

A filmben felcsendülnek Erkel Ferenc Szózat verziójának hangjai is, hiszen később Erkel is készített egy verziót a versenyen kívül.

A Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság közös sorozatában második alkalommal született hiánypótló alkotás. A magyar kultúra napjára készítették el A Himnusz regényes történte című dokumentumfilmet, amelyet csaknem 100 ezer fiatal nézett meg a Himnusz keletkezésének évfordulóján és több mint 20 ezer néző követte a társaság YouTube-csatornáján.

A mintegy 30 perces filmművészeti alkotások számos érdekességgel, anekdotával mutatják be a Himnusz és a Szózat történetét. A filmet az Ambient Pictures csapata, Tuza Norbert rendező-szerkesztő és Szín Róbert operatőr-vágó készítette. A film szakreferense Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke.

“A filmek előkészítésekor szembesültünk azzal, hogy a két verset és zeneművet mindenki jól ismeri, de a keletkezésük izgalmas története közérthető módon nehezen felkutatható. A Filharmóniai Társaságot Erkel Ferenc alapította 1853-ban, egyfajta erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy minél izgalmasabban mutassuk meg Erkel és Egressy munkáját, melyek nélkül hazánk kultúrája szinte elképzelhetetlen lenne” – véli Tóth László, a társaság elnöke.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.27. 17:12

Maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használatakor a BKK

2021.10.27. 14:05

Elton John visszavonul, hogy a családjával lehessen

2021.10.27. 12:03

Az "Under Pressure" 40 éves lett

2021.10.27. 09:37

Közeledik a mindenszentek és halottak napja - a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók biztonságára

2021.10.26. 14:38

Orosz állampolgár lett a Vad angyal

2021.10.26. 14:04

37 éve mutatták be a Terminátort

2021.10.26. 11:27

Charlie és Tátrai Band hétvége a Retro Rádióban – legyen ott a zenészek közös, rocktörténeti koncertjén!

2021.10.26. 08:04

Shakespeare IV. Henrikjének egy ritka kiadása eladó

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő