Az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás 21. évfordulóját ünnepeljük ma! Ön emlékszik honnan nézte, milyen emlékek/érzések fűzik a pár percig tartó nappali sötétséghez? Ossza meg velünk élményeit a Retro Rádió Facebook-oldalán!

A Retro Rádió műsorvezető közül néhányan felidézték a teljes napfogyatkozással kapcsolatos élményeiket:

Leirer Timi: “Aznap dolgoztam a Sláger Rádióban, így a 7. emeleti stúdióból néztem, illetve néztem volna, de eléggé borús idő volt. A kollégáim viszont az ország egy másik pontján mindent láttak, őket kapcsoltam adásba, és az elbeszéléseik alapján tudom, milyen is lehetett valójában a napfogyatkozás…”

Abaházi Csaba: “A “hol”-ra kevésbé emlékszem, mint arra, hogy milyen ötleteket dobtunk be szemüveg híján. Pl. az ablaküveget próbáltuk kormosítani, hogy a napfogyatkozás ne okozzon sérülést a szemünknek és mindannyian láthassuk…”

Klamancsek Krisztián: “1999 augusztusában is nyár volt. Ugyanolyan, mint máskor, meleg, forró. De az a nap más volt, hiszen mindenki a Napfogyatkozásra készült, ami sokak életében egyszeri és megismételhetetlen alkalom, hiszen nagyon ritka a teljes és Magyarország felett tisztán látható. Budapestről például nem is volt teljes, ellenben a Balaton egész sávja beleesett, így aztán az akkori baráti társasággal már délelőtt az északi parton voltunk és a tóban vártuk csónakkal, matracokkal a nagy eseményt. Mai napig emlékszem, félelmetes volt, túlzás nélkül. Éjszaka lett, majd újra nappal. Amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot, 1-2 perc alatt lesz teljes sötétség (délben), elhallgatnak a madarak, láthatóak a csillagok. A levegő hirtelen több fokot hül, hiszen nincs, ami melegítse. És mire magunkhoz térnénk az első meglepetésből, jön a második: hirtelen reggel lesz (délben), kisüt a Nap, még takarja a Hold, de már jön a fény, a világosság, a meleg és újra csiripelnek a madarak, hiszen az 1 perces reggel után újabb 1 perc múlva már délelőtt és napközben van.
Azt hiszem, arra az 1 percre ott és akkor megállt a világ ezen szelete…”

Dénes Tamás: ” Szegeden hallgattam, ahogy csendesednek a kutyák és madarak, és egy kormos üvegen át figyeltük a napfogyatkozást. Ha jól emlékszem, fellépésem volt arrafelé, így barátoknál élveztük utána a csodát.”

 

 

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

2021.12.02. 11:59

Magyarországon is fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Uriah Heep

2021.12.02. 10:00

Látványos bolygóegyüttállás várható december 10-én

2021.12.02. 08:00

Lesz jövőre busójárás Mohácson

2021.12.01. 16:00

Presser Gábor nyilvános főpróbát tart 2022-es koncertjei előtt

2021.12.01. 14:09

Beatles-könyv jelent meg magyarul, az angol kiadással egy időben

2021.12.01. 12:00

Deep Purple-klasszikusok Ian Paice-szel - Budapesten koncertezik a brit banda dobosa

2021.12.01. 10:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2021.12.01. 08:00

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő