Amíg nem valósul meg a tömeges oltás, addig a kormány nem tudja feloldani a korlátozásokat – mondta a miniszterelnök a szokásos pénteki rádiós interjújában.

„A második hullám magasra csapott, és nagyon nagy erőket kellett mozgósítani, hogy megfékezzük a járványt” – fogalmazott a kormányfő.
Természetesen az a cél, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, de ez csak akkor kezdődhet meg, ha az egészségügyi dolgozók, a járvány elleni védekezésben résztvevők, a krónikus betegek, az idősek, aki nem szenvednek krónikus betegségtől, valamint az idősotthonok lakói is megkapták a védőoltást.
Minden attól függ, mennyi vakcina érkezik, Ha lesz elég oltóanyag, és senki nem lesz életveszélyben akkor kezdődik „az új időszámítás” – mondta a miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy a kormány egy olyan igazolvány tervén dolgozik, amellyel azok akik beoltatták magukat vagy már átestek a koronavíruson, azok nagyobb szabadságot kapjanak. De hozzátette azt is, hogy ez csak akkor lehet napirenden, ha már legalább egymillió ember élvez védettséget a vírus ellen. A kormányfő a határátlépési lehetőségek kapcsán elmondta, hogy az Európai Unióban komoly vita folyik egy esetleges vakcinaútlevélről, de ebben a témában egyelőre még nincsen döntés.

Az operatív törzs mai ülésén téma volt, az érettségizők és a tanáraikat beoltásának lehetősége is, hogy így esetleg ne távoktatásban, hanem az iskolákban készülhessenek az érettségi vizsgákra.

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

2021.10.21. 09:25

Eddig soha nem hallott dallal lepi meg a rajongóit az ABBA

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő