Kedvenc bajuszos színészünk, Tom Selleck 1945. január 29-én született Detroitban. Legismertebb szerepe Thomas Magnum a Magnum című televíziós sorozatban, de mi pl. nagyon szerettük a Jóbarátokban is, ahol Dr. Richard Burke bőrébe bújt.

Selleck kiskorában a sportnak élt. Mivel a középiskolában kosárlabdában és baseballban is tehetségesnek bizonyult, sportösztöndíjat ajánlottak neki a Montanai Állami Egyetemen, ő azonban nem élt a lehetőséggel és a Dél-kaliforniai Egyetemre (USC) szeretett volna bejutni, ahol végül üzleti diplomát szerzett.

Utolsó egyetemi évében évfolyamtársai rábeszélték, hogy jelentkezzen egy népszerű televíziós showműsorba, a „The Dating Game”-be., ahol aztán ajánlatot kapott egy Pepsi reklámba, majd meghívták a 20th Century Fox tehetségprogramjába.

Az egyetem után jelentkezett a Nemzeti Gárdába és 1967 és 1973 között az amerikai hadseregben szolgált. A Fox közben szerződést bontott vele, ezért miután leszerelt, Tom egy ruhaboltban dolgozott, de mellette színészképzésre járt. Reklámfilmekben játszott és lehetőséget kapott sorozatokban is, ám azok nem voltak túl sikeresek.

Színészi karrierje nagyon lassan indult be. Ekkor már 30-as éveiben járt, időközben megnősült. Úgy tűnt tehát, hogy fel kell adnia színészi terveit és más foglalkozás után kell nézni. Ekkor azonban felkérést kapott egy új próbaepizód leforgatására, ami a Magnum P. I. című televíziós sorozathoz készült… És, hogy is mondják? A többi bizony már történelem…

2023.06.02. 16:00

Ismét láthatjuk a Metallicát a mozikban

2023.06.02. 14:00

Ma ünnepelné a születésnapját Charlie Watts

2023.06.02. 10:00

Sir Rod Stewart meggondolta magát – nem válik meg a zenei katalógusától

2023.06.01. 16:00

Színes ruhában és jó ügyeket támogatva emlékezzünk Lang Györgyire

2023.06.01. 14:43

Negyedszer is apa lesz Al Pacino

2023.06.01. 12:00

Morgan Freeman 86!

2023.06.01. 10:00

Messi újabb rekordot döntött

2023.06.01. 08:00

Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja

2023.05.31. 16:00

A Metro 53 éve rögzítette az első magyar koncertlemezt

2023.05.31. 14:00

Celine Dion nem vállalja a turnézást

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő