Az auschwitzi volt náci német haláltábor területén működő emlékmúzeumba látogatott szerdán Arnold Schwarzenegger amerikai színész, volt republikánus párti kaliforniai kormányzó – számolt be a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

A színész magánlátogatás keretében ment el Auschwitzba, megtekintette a kiállítások egy részét, a krematóriumokat, és végigsétált a vasúti rámpán, ahol a németek a táborba deportált zsidókat csoportosították.
A látogatás során Schwarzenegger mécsest gyújtott az úgynevezett Kivégzések falánál az Auschwitz I. koncentrációs táborban, valamint a szomszédos birkenaui láger áldozatainak emlékművénél is.
Az emlékhely megtekintése után a színész az egyik túlélővel, Lidia Maksymowiczcsal találkozik az Oswiecim városban működő Zsidó Központban. Maksymowicz lengyel gyermekként került Auschwitzba, ahol Josef Mengele, a láger hírhedt orvosa kísérleteket végzett rajta.

Az auschwitzi múzeumot 1947-ben alapították a volt foglyok kezdeményezésére. A náci Németország Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre.
Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük.
A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt, ezen belül több mint 200 ezer gyermek. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó, 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű ember.
Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye.

Forrás: MTI

Fotó: Nur Photo/Getty Images

2023.09.22. 16:00

Kürtőskalácsokat kóstolhatunk az Állatkertben

2023.09.22. 14:00

Madonna 36 éve állt először a brit albumlista élére

2023.09.22. 12:00

Isten éltesse a 72 éves David Coverdale-t!

2023.09.22. 10:48

Még 1 koncert Presser Gáborral – a Retro Rádióval ott lehet a VIP főpróbán!

2023.09.22. 08:00

Megnyílt a Szépművészeti Renoir-kiállítása

2023.09.21. 14:00

A Doors-szal elveszhetünk a Mátrixban

2023.09.21. 12:00

Eric Clapton zenével támogatja Kennedy Jr. választási kampányát

2023.09.21. 10:00

Az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki Vanessa Redgrave-et

2023.09.21. 08:00

Lewandowski lett a harmadik "százados"

2023.09.20. 16:00

Egészségfesztivált rendeznek a Városligetben vasárnap

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő