Jótékonysági koncertet rendeznek az István, a király című rockoperából a köztársasági elnök és felesége által a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítvány javára.

A legendás rockopera koncertváltozata Feke Pál és társulata előadásában kerül színpadra szeptember 28-án a Papp László Budapest Sportarénában – közölték a szervezők.

Az István, a király szerzői, Szörényi Levente és Bródy János, valamint a Feke Pál által létrehozott társulat tagjai a koncertből befolyó összeget a Regőczi István Alapítványnak adományozzák.

Áder János köztársasági elnök vasárnap jelentette be, hogy feleségével, Herczegh Anitával alapítványt hoz létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Az alapítványt, amely a saját megtakarításukból származó ötmillió forintból indul, Regőczi István katolikus papról nevezték el, aki egész életében árva gyerekekről gondoskodott.

Forrás: MTI

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő