A Rolling Stone magazin nemrég nyilvánosságra hozta azoknak a zenészeknek a rangsorát, akik számár a legjövedelmezőbb volt a tavalyi év. A lista élén – amelyben egyetlen nő kapott helyet – Bruce Springsteen áll.

A 10 legtöbbet kereső zenész a világon 2021-ben összesen 2,3 milliárd dolláros bevételre tett szert. Ez az összeg kétszer akkora, mint amennyi az összjövedelmük volt éves szinten, a pandémia kirobbanása előtt. Ami furcsa lehet annak fényében, hogy még tavaly is tömegesen maradtak el a turnék és a koncertek a koronavírus miatt. Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első 10, vagyonát leginkább gyarapító előadó többsége nem zenéléssel, hanem jól átgondolt üzlettel keresett sokat tavaly: nagy kiadóknak adták el a zenei katalógusaik.

A Főnök bankszámlája gyarapodott 2021-ben a legjobban: 590 millió dollárt keresett – ám ő sem zenéléssel. A figyelemreméltó összeg nagy részét, 550 millió dollárt a Sony Music-kal kötött szerződésnek köszönheti, amivel az egész zenei katalógusa a kiadó tulajdonába került. Ez egyébként rekord összegnek számít – ennyit még egyetlen előadó zenei hagyatékáért sem fizettek. A megállapodás szerint 20 album, összesen 3000 dal, 7 EP és 23 „live”, azaz élő felvétel fölött rendelkezik immár a Sony Music.

A maradék összeg különböző fellépésekért kapott bevételekből adódik össze, köztük a Broadway-on ismét futó fellépéssorozatának 26 előadásából és a Barck Obamával közösen jegyzett két, „Renegades: Born in the USA” elnevezésű rendezvényből.

A 2021-ben legjobban kereső zenészek top 10-es mezőnyét itt lehet megnézni

Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images

2022.05.23. 14:00

Fesztivállal tisztelegnek Vasarely munkássága előtt Pécsen

2022.05.23. 12:00

„Titkos” koncertalbumot adott ki a The Rolling Stones

2022.05.23. 10:00

Szappanopera-sztár lett a brit trónörökös

2022.05.22. 10:00

163 éve született Sherlock Holmes atyja

2022.05.22. 08:00

Bécs tovább ösztönzi a gyalogos közlekedést

2022.05.20. 16:00

Elhunyt Rosmarie Trapp, akinek családjáról A muzsika hangja című musical született

2022.05.20. 12:00

Ő az igazi díva: Cher 76 éves!

2022.05.20. 10:00

A Méhek Világnapját ünnepeljük

2022.05.19. 14:00

Berlin jellegzetes zajait vizsgálják magyar és német hangművészek egy közös projektben

2022.05.19. 12:00

Kiderült kik lesznek II. Erzsébet platinajubileumi koncertjének fellépői

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő