Egy magyarországi fellépés is bekerült az Iron Maiden Legacy of the Beast című turnéjának utolsó, jövő évi európai szakaszába: a világhírű brit rockcsapat 2021. június 9-én ad koncertet a Groupama Arénában.

A Legacy of the Beast az Iron Maiden valaha volt legnagyobb showja. A turné 2018-as indulása óta a zenekart mintegy kétmillió rajongó látta. A tavaly októberi Rock in Rio fesztiválfellépésen 100 ezer néző volt jelen – írta a szervező Live Nation.

A záró európai rész a tervek szerint 2021. június 5-én indul Bázelben és Budapest mellett érinti Zágrábot, Varsót, Brémát, Prágát, Bécsújhelyet, Barcelonát, Lisszabont, Bolognát, Stuttgartot, Antwerpent, Berlint, Göteborgot, Frankfurtot, Kölnt, Arnhemet, majd Párizsban zárul július 11-én.

Az Iron Maiden eddigi tizenhárom magyarországi fellépése közül az utolsó 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon volt. Az első még 1984-re nyúlik vissza, amikor az egykori Budapest Sportcsarnok parkolójában csaknem 50 ezer rajongó előtt zenéltek a Powerslave-turnén.

A 18. századi kínzóeszközről elnevezett együttest 1975 karácsonyán alapította Steve Harris basszusgitáros, több tagcsere után a klasszikus felállás 1982-re alakult ki. Az Iron Maiden 1982 és 1986 között ért fel a csúcsra, amikor folyamatosan úton volt a The Number of the Beast, a Piece of Mind és a Powerslave albumturnékkal.

A frontember Bruce Dickinson 1993-ban elhagyta a zenekart, őt öt éven át Blaze Bayley pótolta. A válságkorszak az időközben négy szólólemezt készített Dickinson visszatérésével fejeződött be 1999-ben, azóta az Iron Maiden töretlen népszerűséggel alkot és turnézik.

A legutóbbi – sorrendben tizenhatodik – stúdióanyag 2015-ben jelent meg The Book of Souls címmel. A csapatban Dickinson és Harris mellett Dave Murray (gitár), Adrian Smith (gitár), Janick Gers (gitár) és Nicko McBrain (dob) szerepel. Az Iron Maident 2005-ben beiktatták a hollywoodi RockWalk halhatatlanjai közé, eddig több mint 80 millió lemezt adtak el.

Bruce Dickinson tavaly novemberben egy különleges, egyszemélyes előadás keretében szólóban lépett fel a Budapest Kongresszusi Központban, ahol életéről mesélt, sztorizott és a közönség kérdéseire is válaszolt.

Forrás: MTI

Fotó: Karl Walter/Getty Images

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő