A Rendezők kéthete és a Kritikusok hete elnevezésű programokat már biztos nem tartják meg az idei cannes-i filmfesztiválon a koronavírus-világjárvány miatt, a filmvásár azonban virtuális formában megvalósul. Thierry Frémaux fesztiváligazgató szerdán jelezte: valamilyen szövetségen gondolkodik az idei évre a velencei filmfesztivállal.

A fesztivállal párhuzamosan zajló programok szervezői a döntésüket két nappal Emmanuel Macron francia elnök bejelentése után hozták nyilvánosságra. Az államfő hétfőn július közepéig tiltotta meg nagyobb rendezvények megtartását az országban a járvány miatt.

“Mint minden évben, sokat beszélek Alberto Barberával (a velencei fesztivál igazgatójával), aki természetesen ugyanúgy aggódik, mint mi. A válság kezdete óta felmerült a lehetősége annak, hogy szövetségre lépünk abban az esetben, ha Cannes elmarad” – mondta Frémaux a Variety című filmes szaklapnak. “Erről tárgyalunk továbbra is. Más fesztiválok is meghívtak minket: Locarno, Sán Sebastián, Deauville. Meghatóak ezek a gesztusok” – tette hozzá.

“Nem magáért a fesztiválért küzdünk, hanem az ágazat gazdasági újrakezdéséért világszinten: a filmekért, a művészekért, a szakmabeliekért, a mozikért és a közönségért. A fesztivál ősszel szeretne jelen lenni, hogy hozzájárulhasson mindehhez” – fogalmazott az igazgató.

A Rendezők kéthete és a Kritikusok hete szerdán közleményben tájékoztatta a közönséget arról, hogy idén nem lesznek ott Cannes-ban. Mint írták “az egészségügyi válság, amellyel jelenleg mind szembenézünk, lehetetlenné teszi, hogy előre megjósoljuk, mi fog történni”. Ugyanakkor “minden szekció a cannes-i filmfesztivállal konzultálva a legjobb módját keresi annak, hogy a 2020-as programjába benevezett filmeket támogathassa”.

A cannes-i filmfesztivál kedden közölte, hogy június végén nem tartják meg a mustrát, és egyelőre mérlegelik a további lehetőségeket. Thierry Frémaux fesztiváligazgató korábban kizárta, hogy digitális formában vagy a párhuzamos válogatások nélkül rendezzék meg a fesztivált.

A cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan zajló Rendezők kéthete és Kritikusok hete szekciók lefújása sok független filmes számára nagy csapás.
A Le film francais francia filmes portál szerdai értesülése szerint a cannes-i filmvásár azonban nem marad el. A vásár szervezői június 22. és 26. között akarják megtartani a rendezvényt valamilyen virtuális formában, ám hogy pontosan miként, azon még dolgoznak. A portál úgy tudja, a hét végéig hivatalosan is nyilvánosságra hozzák a virtuális vásár részleteit.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő