A legendás zenekar dobosa orvosi utasításra nem lesz ott a Stones őszi, amerikai turnéján. A Rolling Stones az Instagramon jelentette be, hogy Watts nélkül indulnak a koncertkörútra.

Charlie Wattsnak orvosi beavatkozást követően kell „pihennie és regenerálódnia”, ezért nem vesz részt a Rolling Stones amerikai „No Filter” turnéján. Zenésztársai, Mick Jagger, Keith Richards és Ronnie Wood a közösségi oldalakon is támogatásukról biztosították barátjukat.
„Charlie sikeres orvosi beavatkozáson esett át, de úgy hiszem, hogy az kezelőorvosai a héten úgy döntöttek, hogy teljes értékű pihenésre van szüksége” – mondta a zenekar szóvivője.

Charlie Watts, aki júniusban töltötte be a 80-at, úgy nyilatkozott, hogy bár azt érzi, mindent megtesz a felépüléséért, de elfogadta a „szakértők tanácsát”, hogy ehhez kicsit több időre van szüksége.

A Rolling Stones „No Filter” turnéján a 64 éves Steve Jordan helyettesíti majd a dobok mögött.

Fotó: David Wolff – Patrick/Getty Images

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő