Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek Bakonybélben zenei emlékesten, amelyen megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi megemlékezések zenei rendezője volt.

A dalestet augusztus 14-én tartják a bakonybéli Szentkút-kápolna szomszédságában. A 2015 óta rendszeresen megrendezett emlékest közreműködői olyan zenészek, akik közel álltak Cseh Tamáshoz és akikkel gyakran együtt szerepelt. A szándék az, hogy bemutassák azt a műfaji sokféleséget, amely Cseh Tamást jellemezte, a kínálatban a históriás énekektől a katonadalokig számos műfaj szerepel.

Hallhatják az érdeklődők a Musica Historica Együttest, amely 1988-ban alakult Csörsz Rumen István vezetésével. Az együttes 15-19. századi, magyar és közép-európai, világi és egyházi zenét ad elő. Fellép Lantos Szabó István lantművész, a régi magyar énekköltészet kutatója, a Vagantes trió alapítója és művészeti vezetője. Közönség elé áll Róka Szabolcs énekmondó, kobozművész és Écsi Gyöngyi népdalénekes, bábművész.
Gryllus Dániel zeneszerzőt, előadóművészt, a Kaláka együttes alapítóját is hallhatja a közönség és fellép Mülhauser Martina dalszerző, ének- és gitárművész is.
Cseh Tamás és Kátai Zoltán kapcsolatát idézi fel a Hanák Gábor történész által archívumok anyagából összeállított film, valamint fellép a Bakonybéli Népdalkör.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő