1975. november 10-én David Bowie „Space Oddity” című dala a brit kislemez lista élére tört. A ma már emblematikus Bowie sláger azonban még hat évvel azelőtt, 1969-ben csendült fel először, csupán kilenc nappal Neil Armstrong és Buzz Aldrin holdra szállása előtt.

“Space Oddity” az első, a zenész emblematikus tudományos-fantasztikus zenei sorozatából, és többek közt az “Ashes to Ashes”, “Hallo Spaceboy” és a “Blackstar” előfutára is.

A dal, amelyet részben Stanley Kubrick 1968-as filmje, a „2001: Űrodüsszeia” inspirált, egy kitalált űrhajós, Major Tom történetét meséli el. A több mint öt perc hosszú felvételben hallható, rendhagyó dialógusok a rajongók kedvencei lettek – nem véletlen, hogy a „Space Oddity” a mai napig Dawid Bowie legnagyobb példányszámban eladott lemeze Nagy-Britanniában, megelőzve még a 80-as években hatalmas sikert aratott “Let’s Dance” című kislemezt.

Fotó: Watal Asanuma/Shinko Music/Getty Images

2021.12.06. 15:30

35 éve, Mikuláskor a Europe vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában

2021.12.06. 12:00

Elmarad a Deep Purple-dobos együttesének budapesti koncertje

2021.12.06. 11:47

Elment Kóbor János

2021.12.06. 10:00

Ünnepelje a Retro Rádióval Demjén Ferenc 75. születésnapját – nyerjen páros jegyet a jubileumi nagykoncertre!

2021.12.06. 08:00

Idén is megnyílik a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő