Dévényi Tibor magángyűjteményében lapozgatunk! A Retro Rádió műsorvezetője készülő könyvéről is mesélt.

“Soltész Rezsővel, amikor még nem voltunk göndörök”

Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik Dévényi Tibor első könyve, melyben régi, exkluzív történetekről, legendás ételekről, éttermekről is olvashatunk.

A műben rengeteg archív fotót is találunk majd, ezekből láthatnak most párat kizárólag a Retro Rádió honlapján.

“Az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg az első könyvem és miközben minden képet átnéztem, elájultam miket találtam. Ez az ötven év úgy elrepült, hogy szinte levegőt sem kaptam, id. Geroge Bushtól kezdve John Travoltáig szinte mindenkivel találkoztam, óriási öröm és büszkeség, hogy az amerikai elnök annak idején elfogadta a meghívásunkat. Bush akkor azt súgta nekem: otthon elmondom majd az amerikai gyerekeknek, milyen jó kis műsorotok van.” – avatott be Dévényi Tibor.

Piramis koncerten

Az egyelőre munkacímen futó könyvéről az is kiderült, hogy különböző éttermekben “játszódik”: a történet Óbudáról, a Kéhliből indul, de helyet kap benne a Kádár étkezde is, és természetesen az ott hallott elképesztő sztorik, történetek, melyeket Tibi bácsi szeretne most továbbadni, csak úgy mint a Kéhli húslevesének vagy a szalontüdőnek a receptjét, hiszen, mint meséli: “nem lenne jó elfeledni kultikus ételeinket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket”.

Dévényi Tibor dedikálást is tervez a könyv megjelenésének alkalmából. “Én oda fogok ülni, ahol a tömeg van. De viccet félretéve, remélem, hogy szeretni fogják az olvasók a könyvemet.” – fogalmazott.

Presser Picivel 1972-ben

Hozzátette: “Tudod, 2000-ben a BBC-től kaptam egy levelet, melyben azt írták, a Három kívánság lett Európa legjobb gyermekműsora. Ez hatalmas megtiszteltetés. A Három kívánság most már a Retro Rádióban él tovább és úgy látom, még mindig él a mítosz a műsorral kapcsolatban.”

Fotók: Dévényi Tibor saját gyűjteménye

2018.09.28. 07:18

Töltse le a Retro Rádió mobilos alkalmazását!

2018.12.09. 21:36

Nyerjen jegyet a Retro Rádió Szilveszterre!

2019.10.02. 09:21

Így dolgozunk mi: a Retro Reggel műsorvezetői teljesítették a #TetrisChallenge-et

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő