Annak idején derült égből villámcsapásként élte át Don Johnson, hogy a 18 éves lánya, Dakota eléállt, és közölte: színésznő akar lenni.

Mindezen azért nem lehetett csodálkozni, hiszen Don híres sorozatsztár volt (Miami Vice), Dakota édesanyja, Melanie Griffith Oscar-jelölt színésznő (Dolgozó lány), és ne feledkezzünk meg a nagymamáról, Tippi Hedrenről se, aki Alfred Hitchcok egyik kedvenc színésznője volt. Az lett volna különös, ha Dakota ilyen családi háttérrel ornitológusnak készült volna.

„Korábban egy árva szóval sem említette, hogy ilyen tervei vannak – mesélte Don Johnson a The Guardiannek adott interjújában. – Gondoltam, oké, majd vigyázok rá, és elkapom, amikor zuhanni kezd. Haha, azóta nem láttam.”

Valóban, a 30 éves Dakota Johnson már olyan világsikerekben szerepelt, mint A szürke ötven árnyalata-trilógia és a Suspiria. Nem csoda, hogy büszke édesapja úgy gondolja, lánya túlszárnyalta a szüleit.

Dakota Johnsont hamarosan a Covers (jelentése kb. zenei újrafeldolgozás) című romantikus vígjátékban láthatjuk, amelynek története a Los Angeles-i zeneipar pörgős világában játszódik.

Fotó: Puzzlepix

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő