Eddie Van Halen tavaly, október 6-án, 65 éves korában hosszú betegség után hunyt el. A holland származású amerikai zenész újító, virtuóz gitárjátéka meghatározó a rockzene történetében – semmivel sem összetéveszthető stílusa, szólói  zenészek generációit inspirálta.

Eddie Van Halent nem véletlenül tartják az elektronikus gitár virtuózának. Ő a 8. a Roling Stone magazin „Minden idők legnagyobb gitárosai” listáján. A Guitar World magazin „Minden idők legnagyobb rock gitárosai” összesítésében 2012-ben Eddie van Halen állt az első helyen, 2020-ban pedig a negyedik lett.

Azonos nevű együttese, a Van Halen a 70-es, 80-as évek egyik legnépszerűbb rockzenekara volt.
A csapatot Eddie és testvére, Alex valamint David Lee Roth, a banda énekese a korai hetvenes években alapította Los Angelesben. A zenekar első lemezét 1978-ban adta ki, amellyel hatalmas sikert aratott. A virtuóz gitárszólóiról ismert Eddie Van Halen legismertebb száma a Jump, a Panama és a Hot for Teacher. A Van Halent 2007-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Fotó: Paul Natkin/Getty Images

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő