Elkészült az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol tévéfelvételének digitális, részben színezett változata, a felújított verzió premierje november 25-én, az Évszázad mérkőzésének 67. évfordulóján lesz látható a SuperTV2-n.

“Ezt a meccset eddig kevesen láthatták teljes egészében, másrészt a felvétel minősége sem volt igazán élvezhető. Mivel ez több volt egy futballmérkőzésnél, egy ikonikus találkozó lett, amely nemzeti sikertörténetünk és büszkeségünk egyik fontos darabja, ezért döntöttünk úgy, hogy generációktól függetlenül mindenki számára elérhetővé tesszük” – árulta el Szabó Béla a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója, aki szerint a digitális világ ezen keresztül is közelebb hozza egymáshoz az időseket és fiatalokat, közös élménnyé emelve a legendás találkozót.

A filmben a magyar gólokat színesben lehet majd látni, mert a digitális felújítás során ezeket a filmrészleteket kockaként ki is színezték.

“Ma talán már nehéz elképzelni azt, ahogy egykor Puskásért, Kocsisért vagy az apámért, és általában az Aranycsapatért rajongott a világ. Olyan első számú példaképek és sztárok voltak ők akkor, ami ma Messi vagy Cristiano Ronaldo népszerűségéhez mérhető” – mondta Bozsik Józsefnek a fia, Bozsik Péter.

Forrás: MTI

Fotó: William G Vanderson/Getty Images

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő