Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek meg – közölte a Színes Város Csoport.

Az összegzés szerint a gigantikus falfestmény két hónap alatt készült el 50 szín és 300 liter festék felhasználásával, a 350 négyzetméteres tűzfalat előzetesen hőszigetelték, ezt követően került fel rá a népszerű rajzfilmsorozat karaktereit ábrázoló murális alkotás.

Az egyik legjobb dolog a falfestésekben, ahogy egy-egy projekt idején beépülünk azoknak a lakóközösségeknek az életébe, akik nap mint nap látják a munkánkat – idézi a tájékoztató Flór Pétert, a csoport főtitkárát.

A Színes Város Csoport a Józsefvárosi Önkormányzat pályázatának eredményeként idén hat különböző falfelületet újít meg, és színesít ki a kerületben. Először a Szaffi szereplőit festették fel a Szigony utca 10. szám alatti házra 600 négyzetméter nagyságban, majd a Vuk karakterei kerültek fel egy 800 négyzetméter nagyságú felületre, most pedig a Vízipók-csodapók készült el. Terveik között szerepel még a Macskafogó, valamint a Vuk folytatásának az elkészítése.

Forrás, fotó: MTI/Mónus Márton

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő