Elton John nyugdíjba vonul, miután véget ér a combsérülése miatt elhalasztott világkörüli turnéja, amelyet a tervek szerint 2022-ben és 2023-ban pótol. Élete hátralévő napjait a legendás zenész teljes egészében a családjának szeretné szentelni.

Az ötszörös Grammy-díjas énekes a nyár végén combsérülést szenvedett és műtétre szorul, ezért fájó szívvel lemondta az idei fellépéseit. Elton John Nagy-Britanniában és Európában koncertezett volna, a “Farewell Yellow Brick Road” elnevezésű turnéja keretében, amely így 2022-ben folytatódik majd a tengerentúli fellépésekkel, amelyek 2022. januárjába, New Orleans-ban startolnak. Az elmaradt európai koncerteket 2032-ban pótolja, majd végleg visszavonul a színpadtól és a zenéléstől.

„76 éves leszek, amikor a turné véget ér. Nem tudom, hogy azután mennyi időm marad ezen a földön. Már elég tapsot kaptam. Nem szeretnék többet úton lenni. Nem szeretnék távol lenni a családomtól” – vallotta be Elton John.
Sir Elton és férje, David Furnish két közös gyereket nevelnek, akik 10 és 8 évesek. Az egyetlen, amit a nagyszerű zenész szeretne, hogy élete utolsó éveit velük, a családjával töltse.

„Minden nagyon izgalmas – az élet, amelyet éltem, a karrierem, amelyet felépítettem és a családom, amelyet létrehoztam. Minden újabb nap egy bónusz. Józan vagyok, tiszta vagyok, és élvezhetem az életemet, olyannak, amilyen” – tette hozzá a zenész.

Elton John karrierje során több mint 4000 koncertet adott, több mint 80 országban, emellett 30 platina – és 38 aranylemezzel büszkélkedhet.

Fotó: JMEnternational/Getty Images

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

2021.12.02. 11:59

Magyarországon is fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Uriah Heep

2021.12.02. 10:00

Látványos bolygóegyüttállás várható december 10-én

2021.12.02. 08:00

Lesz jövőre busójárás Mohácson

2021.12.01. 16:00

Presser Gábor nyilvános főpróbát tart 2022-es koncertjei előtt

2021.12.01. 14:09

Beatles-könyv jelent meg magyarul, az angol kiadással egy időben

2021.12.01. 12:00

Deep Purple-klasszikusok Ian Paice-szel - Budapesten koncertezik a brit banda dobosa

2021.12.01. 10:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2021.12.01. 08:00

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő