Elveszett Beatles-filmfelvételt találtak Walesben egy kenyértartóban – számolt be róla a BBC News.

A filmszalagon az együttes egy interjúja látható, amelyet 1965-ben adtak Cardiffban. A mintegy tízezer font (3,8 millió forint) értékűre becsült felvételt egy ház takarításakor találták.

Paul Fairweather, az Omega Aukciósház szakértője “nagy leletnek” nevezte a Beatles-filmszalagot, amelyet szerinte 1965 óta senki sem láthatott.

A felvételen az együttes tagjai viccelődnek az újságíróval, aki megpróbál interjút készíteni velük. John Lennon azt állítja, hogy Paul McCartneynak öt gyermeke van Swansea-ben, Ringo Starr pedig arról mesél, hogy következő filmjük egy western lesz. A banda az egész felvétel alatt vicces arcokat vág, és egy ponton a There’s No Business Like Show Business (Páratlan biznisz a színházi biznisz) musicalt idézik.

Egy másik, 1967-es felvételen Lennon Maharishi Mahesh jógi, szellemi vezető tanításairól beszél.
Egy harmadik tekercsen pedig Lennon a God című számot adja elő. Ennek értéke ugyancsak 10 ezer font az aukciósház szerint.

Forrás. MTI

További híreket ITT talál a témában.

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő