Nyilvánosságra hozták azoknak a zenészeknek illetve zenekaroknak a listáját, akiknek a legtöbb slágere került fel a szigetország hivatalos kislemez listájának első 10 helyére.

Az 1952 óta létező brit single lista, vagyis az „Official Singles Chart” Top 10-es mezőnyébe, eddigi örténete során összesen 35 énekes illetve zenekar 20 dala jutott be. Elvis Preasley- bár 1977 óta nincsen köztünk – a mai napig összesen 76 slágerével képviseltette magát az első tíz hely valamelyikén. Az első dala, amely bekerült a UK Top 10-be, a „Heartbreak Hotel” volt 1965-ban.

A második helyet Cliff Richard szerezte meg, 68 Top-10-es dallal, a harmadik Madonna aki ugyan „csak” 63 slágerrel került be a legjobb 10 közé az évek során, ám az övé a legtöbb első helyen végzett dal, összesen 36 – amelyekkel 1984 és 1994 között jutott fel a az Egyesült Királyság kislemez listájának csúcsára.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images 

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő