A rendkívül fülbemászó dallamú gyerekdal, a dél-koreai Pinkfong Baby Shark című slágere lett minden idők legnézettebb videója a YouTube-on.

A hétmilliárd feletti nézettségi számot produkáló videó legyőzte a korábbi rekordert, a Puerto Rico-i Luis Fonsi és Daddy Yankee 2017-es világslágerét, a Despacitót – írta hétfőn online kiadásában a The Guardian.

A Baby Shark több mint négy évvel a feltöltése után érte el a rekordnak számító nézettséget.

A régóta gyerekdalként ismert sláger eredeti szerzője ismeretlen. Globális jelenséggé azt követően vált, hogy Hope Segoine tíz éves koreai-amerikai énekes elénekelte. Az oktatási anyagokkal foglalkozó Pinkfong cég készített videót a dalhoz, mely először Délkelet-Ázsiát, majd az Egyesült Államokat és Európát is meghódította. Bár csak 1 perc 21 másodperces, repetitív ritmusa végtelen ismétlésre csábít.

A brit slágerlistán a hatodik, az amerikain a 32. helyig jutott.

A fülbemászó dallam nyomán slágertermékek sora, a Baby Sharkot megidéző könyvek és egyéb tárgyak, emellett számos feldolgozás született. Elkészítette remake-jét Luis Fonsi is, a koronavírus-járvány idején pedig elterjedt a kézmosásra buzdító változata is.

Jonathan Wright gyermekdal-szerző 2019-ben beperelte a Pinkfongot azzal érvelve, hogy mivel 2011-ben hasonló verziót készített a dalhoz, övé a Baby Shark szerzői jogai. Az ügyben egyelőre nem született eredmény.

Az elmúlt hónapban ismét egy feltételezett jogsértés középpontjába került a dal: egy oklahomai börtön három dolgozóját kegyetlenséggel vádolták, mivel állítólag megbilincselt fogvatartottakat arra kényszerítettek, hogy két órán keresztül a Baby Sharkot hallgatva álljanak. David Prater kerületi ügyész szerint az ismétlődő dal “aránytalanul nagy stresszt jelentett a fogvatartottak számára, akik nagy valószínűséggel már így is szenvedtek”.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2022.08.09. 08:00

Már készülnek a virágkocsik a virágkarneválra Debrecenben

2022.08.08. 23:01

Elhunyt Olivia Newton-John

2022.08.08. 16:18

Elton John és Kiki Dee 46 évvel ezelőtt közösen ült fel az amerikai slágerlista trónjára

2022.08.08. 14:00

"Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát és keresi az új zenei kalandokat" - Kovács Kati életműkoncertet ad szeptemberben

2022.08.08. 12:00

Elvis – a harmadik legsikeresebb zenés életrajzi film

2022.08.08. 10:00

"Carpe diem" – 33 éves a Holt költők társasága!

2022.08.08. 09:35

A kedvencünk csak útlevéllel utazhat nyaralni külföldre

2022.08.07. 11:00

A miskolci Cinefest-en mutatják be először az Erőss Zsolt emlékére készített nagyjátékfilmet

2022.08.06. 14:00

32 éve mutatták be a Ford Fairlane kalandjait

2022.08.06. 12:00

Elő a mentolos cukorkákkal!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő