Bár azóta eltelt több mint három évtized, Nagy-Britanniában nemrég – a szigetország hivatalos slágerlistája alapján – összeállították 1990 top 40-es single listáját.

Az első helyen az “Unchained Melody” áll, a The Righteous Brothers-től. A dal hét hetet töltött a slágerlista élén, 1990 májusában és júniusában. Valószínűleg a dal népszerűsége annak is volt köszönhető, hogy a ma már klasszikusnak számító „Ghost” című film betétdala volt, amit akkoriban az év filmjének kiáltottak ki.

A második legnagyobb példányszámban eladott kislemez az Egyesült Királyságban abban az évben “Nothing Compares 2U” volt, amit Sinéad O’Connor tett hatalmas slágerré, és amely Prince szerzeménye volt. A dal, amely világszerte listavezető volt, a brit slágerlistán négy héten állt az első helyen, 1990 februárjában, és 671 000 kópia fogyott belőle a szigetországban.

A harmadik helyet 1990. top 40-es listáján Elton John két dala foglalja el: a “Healing Hands” és a “Sacrifice” összesen öt héten át vezették a brit single listát.

A top 5-be bekerült Vanilla Ice bemutatkozó kislemeze az “Ice Ice Baby”, amelyből a britek összesen 586 000 példányt vásároltak, illetve ADAMSKI és a “Killer”, amelyből 537 000 példány kelt el, és négy héten át volt listavezető. A „Killerben” közreműködő Seal később saját neve alatt is megjelentette a dalt – ezzel a változattal a következő évben, 1991-ben a brit kislemez lista 10. helyéig jutott.

1990. Top 10-es silgle listáján ott találjuk még a “Show Me Heaven”- Maria McKeetől a 6. helyen, a Beats Internationalt a “Dub Be Good To Me”-vel a 7. helyen, a 8. pozíció Madonnáé és a “Vogue”-é, a 9. helyen a New Order és az angol futball válogatott közös dala, a “World In Motion” végzett, amelyet az 1990-es labdarúgó világbajnokság ihletett, 10. helyen pedig a Snap! slágere a “The Power” áll.

А teljes Top 40 best-selling songs of 1990 listát itt lehet megnézni.

Fotó: Gusztav Hegyi/Getty Images

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő