Branagh saját gyerekkoráról készített filmet: a Belfast hőse egy kilencéves kisfiú, akinek családja a Bajok, The Troubles elnevezésű kvázi polgárháborús helyzetben el akarja hagyni az északír fővárost, miközben a kisfiú szeretett Belfastjában szeretne maradni.

Nagyon hálás a járványnak Kenneth Branagh, mert a karanténban nyolc hét alatt összerakta tizenkilencedik rendezésének forgatókönyvét. „Igaz, a várandósság időszaka vagy ötven évig tartott – mondta a hatvanéves rendező egy interjúban a Varietynek. – Vannak dolgok, amik kikívánkoznak az emberből, és ha eljön a pillanat, gyorsan előbukkannak. Semmilyen más projekt nem terelte el a figyelmemet. A karantén sokaknak szörnyű megpróbáltatást jelentett, de nekem olyan szerencsém volt, hogy kreatív üzemmódba kerültem, ami teljesen magába szippantott.”

A Variety kiemeli, hogy a Belfast remekműgyanús, és olyan alkotások hatása mutatható ki művében, mint Louis Malle Viszontlátásra, gyerekek! című klasszikusa vagy John Boorman Remény és dicsőség című filmje, amelyek szintén fejlődésregények, és egy kisgyerek szemszögéből ábrázolják a felnőttek világát. A Belfast látványvilága pedig Henri Cartier-Bresson fotós munkáit idézi, aki tévedhetetlen szemmel örökítette meg a hétköznapi emberek természetes pillanatait.

A Variety szerint a Belfast Oscar-halmozó lehet, mert aranyat ér mint produkció, kimagasló a forgatókönyv és a rendezői munka, és a szereplők is – Judi Dench, Ciarán Hinds, Jamie Dornan – szoborral távozhatnak a gáláról.

Szintén jó esélyeket ígér a filmnek, hogy a kritikusok odavoltak érte a torontói és a telluride-i fesztiválon, de ami ennél is fontosabb, elnyerte a People’s Choice Awardot. A díj korábbi nyertesei, mint A király beszéde, A nomádok földje vagy a Zöld könyv: Útmutató az élethez ugyanis magabiztosan meneteltek az Oscar-győzelem felé.

A Belfast 2022.februárjában kerül a hazai mozikba.

Fotó: 2021 Focus Features, LLC.

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

2021.12.03. 12:00

Tony Bennettel és Lady Gagával tér vissza a népszerű MTV Unplugged koncertsorozat

2021.12.03. 10:00

Másodfokon is megnyerte a Mail on Sunday elleni sajtópert Meghan Markle

2021.12.03. 08:00

Albumon élvezhetjük Magyarország természethangjait

2021.12.02. 16:00

Újra kanapékoncerteket adnak a Bécsi Filharmonikusok

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő