1977-ben vadászpilótaként dolgozott a Gyulaházán született Farkas Bertalan, mikor az Interkozmosz nevű programnak köszönhetően lehetőség nyílt a szovjet-magyar közös űrrepülésre – írja a Wikipedia.

A magyar jelölteket abban az évben kezdték kiválogatni a szigorú orvosi követelmények alapján. Végül csak ketten kaptak kiképzést 1978. tavaszától Csillagvárosban, a Gagarin Űrhajós Központban: Farkas Bertalan és Magyari Béla. Két év alatt, kemény fizikai felkészülés mellett kellett megtanulniuk mindent az űrhajóról, az űrrepülésről és az űrállomásról, miközben tudták: csak egyikük mehet majd. Az 1980. május 26-án kilőtt Szojuz 36 fedélzetén Farkas Bertalan lett a magyar résztvevő, társa a tapasztalt szovjet asztronauta, Valerij Kubaszov volt. A világűrben eltöltött egy hét alatt több magyar kísérleti programot is végrehajtottak.

Az űrutazásnak hatalmas – nem csak központilag gerjesztett – visszhangja volt, az újságok különkiadásai mellett ellepték az országot ingyenes és pénzért megvehető emléktárgyak, sok helyen Farkas Bertalan úttörőőrsök, szocialista brigádok alakultak – írta az MTI.

„ Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét. – Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött. ”
– Farkas Bertalan

Farkas Bertalan nemrég a Retro Rádió Sztársáv műsorának is vendége volt, ezt a beszélgetést itt is visszahallgathatják:

Erre a rendkívüli alkalomra a magyar zenei élet kíválósságai is összeálltak anno, és az alkalmi, Asztronauta nevű együttesként megjelentették a “Magyar a világűrben” című számot. A dalban közreműködött az LGT és a Neoton Família.

Farkas Bertalan tavaly, 70. szültésnapján egy televíziós interjúban elárulta, még megvan az a baba, amit a kislánya nemzeti színbe öltöztetett, és a tévémaci is, amivel együtt repültek.

Elmesélte, vajon tényleg olyan -e az űrben, mint a filmekben:
“Amíg nem érsz fel a világűrbe, túlterhelés áll fenn, ám amikor leválik a harmadik fokzat, akkor megszűnik minden, teljes lesz a csend, és elkezdődik a súlytalanság. Fel lehet rá készülni, de soha nem tudják megondani az orvosok, ki, hogy fogja érezni magát. Nekem szerencsém volt, nagyjából 3 óra alatt megszoktam. Számomra az egyik legcsodálatosabb pillanat volt, amikor levált ez a harmadik fokzat és a kisbaba ‘felrepült’, lebegett mellettünk. Látvány szempontjából is elképesztő élmény volt.”

Fotó: PuzzlePix / Máté Krisztián
Forrás: Retro Rádió, ezenanapon, M1, MTI

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő