Nehéz megértetni az otthonmaradás fontosságát a 70 év felettiekkel, mivel tapasztalataik szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők – mondta Steigervald Krisztián generációkutató.

Magyarázata szerint az 1945 előtt születettek azzal érvelnek, hogy túlélték a háború borzalmait, a nélkülözést, bezártságot, az 1946-1964 között születettek pedig a beszolgáltatások, a hidegháború idején, eseményeinek hatása alatt nőttek fel.

Ez a generáció most olyan szituációba került, ahol az ellenség nem látható, ahol a hétköznapokban “nem lőnek vagy bombáznak”, mégis azt kérik tőlük, hogy maradjanak otthon – mutatott rá Steigervald Krisztián.

A generáció másik jellemzője, hogy erősen feladatorientált, nem támaszkodik a fiatalabbakra, a gyerekeire, ami szintén nehezíti a kialakult helyzetet – fűzte hozzá.

Közlése szerint Magyarországon a 65 év felettiek mintegy harmada egyedül él, vagyis több mint 600 ezer ember szociális, társas kapcsolatai jobbára a napi ügyintézésre korlátozódnak. A többi korosztállyal ellentétben a 65 év felettiek közül sokan nem tudnak az online térben sem kikapcsolódni – jegyezte meg Steigervald Krisztián.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő